eger

2017.12.10. 18:29

Meggyújtották a második adventi gyertyát

Megtelt a Dobó tér advent második vasárnapjának délutánján, amikor Tóth Imre, a református gyülekezet lelkésze és Adlerné Marton Ildikó alpolgármester meggyújtották a várakozás heteinek második gyertyáját.

S. S.

A város fő terén tartott ünnepséghez Ivády Erika és Szívós Győző színművészek teremtettek hangulatot karácsonyi énekkel, Bibliából vett idézetekkel. A két moderátor által előadott dalok és a szent könyv példázatai arra emlékeztették a megjelenteket, hogy a szeretet ünnepe közeleg.

Martonné Adler Ildikó, a megyeszékhely alpolgármestere előbb Keresztelő Szent Jánost idézte, majd úgy fogalmazott, ha Jézus nincs bennem, akkor nem értettem meg, miről szól a karácsony. „S valóban, miről is szól?” – tette fel a költői kérdést, amit egy Wass Alberttől vett elbeszéléssel válaszolt meg.

Az előadott történetben a világosság angyala Isten megbízásából – egy velejéig romlott korban, a mindenható által pusztulásra ítélt világban – keresi, s végül megtalálja a néhány emberben még megmaradt jót, a szeretetet. Az alpolgármester asszony szerint nekünk is ez kell, hogy legyen a dolgunk. Meglátni magunkban és másokban a bennünk lévő értéket.

Tóth Imre, a református gyülekezet lelkésze adventi köszöntőjében egyebek között Kálvin János tanítását osztotta meg az egybegyűltekkel arról, hogy milyen küldetése van az embernek. A nagy reformátor szerint ez nem más, mint dicsérni az Istent és szeretni felebarátunkat. A szeretet súlyáról – Pál apostolt idézve – azt mondta: ezen érzés nélkül semmik vagyunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!