recsk

2017.12.20. 13:17

Mi lesz a recski emlékhellyel?

A tulajdonviszonyok rendezetlensége miatt egyelőre nem tudtak érdemi munkát folytatni.

B.K.

Egy évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy történelmi zarándokhellyé válhat a recski kényszermunkatábor egykori helyszíne. A központi költségvetésből 280 millió forintot különítettek el erre a célra. Az év végéhez közeledve arra voltunk kíváncsiak, mi valósult meg a tervekből. Nagy Sándor, a település polgármestere érdeklődésünkre elmondta, tudomása szerint semmilyen munka nem folyt a területen, ám kérdésünkre Somsics Tamástól, a Recski Szövetség főtitkárától remélhetünk választ.

A főtitkár elmondta, valóban nem kezdtek hozzá a munkálatokhoz. A késedelem okairól nemrég egyeztettek a Nemzeti Örökség Intézetének munkatársaival. A fórumon Boross Péter, egykori miniszterelnök, az intézet képviselője elmondta, a tulajdonviszonyok rendezetlensége miatt egyelőre nem tudtak érdemi munkát folytatni. A terület egyébként a Magyar Nemzeti ­Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában van. Annyi bizonyos, hogy heteken belül ismét a kormány asztalára kerülhet a téma, és várhatóan jövőre valóban megkezdődhetnek a tényleges munkálatok.

A kormány egy évvel ezelőtt döntött a kommunista diktatúra idején internáló- és kényszermunkatáborként működtetett létesítmények emlékhellyé nyilvánításáról. Akkor elhangzott, hogy az egykori helyszíneken emlékhelyeket hoznak létre, illetve a meglévőket felújítják. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium határozott arról, hogy a meglévő Recski Nemzeti Emlékpark teljes újjáépítése is megtörténik.

Címkék#Recsk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában