Heves Megyei Hírlap

2020.02.28. 13:48

Tévében a Tündérszépek

A mátrafüredi Kohányszky Annamária már napok óta készül arra, hogy megnézze magát a televízióban. Erre szombaton este lesz is lehetősége. A fiatal lány lapunknak a tévéshow előtti érzéseiről beszélt.

Tóthpál Zoltán

HEVES MEGYE Mint arról korábban már többször hírt adtunk lapunkban is, januárban véget ért a csaknem fél éven át tartó Tündérszépek szépségverseny. A megyei, a regionális majd legvégül az országos megmérettetés után végül a Nagykanizsáról érkező Tótpeti Lili lett hazánk legszebb lánya és vihette haza a koronát. És most végre a televízióban is bemutatkoznak a Tündérszépek. Ma ugyanis este hét órától a FEM3 csatorna műsorában kerül adásba a Tündérszépek 2020 országos fináléja, ahol szűkebb hazánkat a mátrafüredi Kohánszky Annamária képviselte.

A 22 éves lány – aki az előző Tündérszép visszalépése miatt beugróként került az országos döntőbe és a verseny közben még javában az államvizsgájára készült – a Hírlap kérdésére elmondta, hogy már nagyon izgatottan várja a tévéműsort.

– Tényleg nagyon izgatottak vagyunk, bár az is igaz, hogy a párom talán még nálam is jobban várja a bemutatót. A döntőben résztvevő lányokkal is beszéltük korábban arról, hogy majd melegítőben és különféle nasikkal várjuk, hogy megnézhessük magunkat a televízióban is. Már hetekkel ezelőtt beterveztük, hogy ezen a napon semmilyen programot nem tervezünk estére – fogalmazott Annamária.

Arra a kérdésre, hogy mire lesz majd leginkább kíváncsi a tévé mögött ülve, már nem versenyhelyzetben, a mátrafüredi lány azt mondta:

– Természetesen arra, hogy a többi lányhoz képest hogyan mozogtam és mosolyogtam a színpadon. Kíváncsi vagyok továbbá arra is, hogy vajon a koreográfiát miként sikerült elsajátítanom – mondta.

Annamária beszélt arról is, hogy ismerőseitől és barátaitól nagyon sok bátorító szót kapott a verseny után.

– Sokan mondták, hogy nagyon szép voltam. Persze tudom, hogy ezt leginkább a tervezőknek köszönhetem, akik remekül felkészítettek a versenyre és a szereplésre. Köszönöm szépen a gyönyörű estélyi ruhát és a bikinit is – tette hozzá szerényen. A Tündérszépek szépségverseny országos döntője tehát megtekinthető ma 19 órától a FEM3 csatornáján. T. Z.

Kepala: Kohánszky Annamária a Tündérszépek országos döntőjében Fotó: MW

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!