PÉTERVÁSÁRA

2017.12.28. 17:14

Újabb egymilliárd jut a városnak

Közeledik az év vége, ilyenkor sokan számvetést készítenek az elmúlt esztendőről. Eged Istvánt, Pétervására polgármesterét arra kértük, értékelje a 2017-es esztendőt. Mondja el egyúttal olvasóinknak, hogy mit hozott a településének és mit vitt a hátunk mögött hagyott néhány hónap.

Barta Katalin

– Az önkormányzatok a napi működésen és a kötelezően ellátandó feladatokon túl folyamatosan arra törekednek, hogy a további fejlesztésekre forrást találjanak. Hogyan birkózott meg a városvezetés ezzel a kihívással?

– Többnyire sikeres pályázatokról számolhatok be a most véget érő esztendőben. A Zöld város kialakítása elnevezésű projektünkre például 575 millió forintot nyertünk el pályázaton, a létesítésének az első üteme idén december 4-én már el is kezdődött. A pályamunkánk a következő elemeket tartalmazza: az önkormányzat tulajdonában lévő volt diszkó épületét teljes egészében felújítjuk, ahol fitnesztermet és két üzlethelyiséget alakítunk ki. Ide egyébként bérlőket várunk. Ezzel együtt megújul a közmunkaudvar és a Pétervásárai Polgárőr Egyesület épülete is, ahol ­parkolók, valamint zöldfelületek épülnek. Nagyon örülök annak, hogy a Kossuth úti piac teljes rekonstrukciója is megtörténik hamarosan, közterületi WC-vel, vízvételi lehetőséggel, illetve járdák helyreállításával, parkolók kialakításával. Mivel hetente többször is igen nagy forgalmat bonyolít le a piacunk, ahová nemcsak helyiek, hanem környékbeliek is érkeznek, ezért fontos, hogy méltó körülmények közé kerüljön ez a közterület. Pétervásárán található a palóc vidék egyik legszebb temploma is, amely az évek során a helység egyik jelképévé vált. Nagy örömmel mondhatom, hogy a templom környezetének rendbetételét, parkosítását, új világítással való ellátását is meg tudjuk oldani, ugyanúgy, mint a mellette lévő Ó-temető, s a Sírkert rendbetételét.

Eged István: A társulás vezetőjeként azt látom, hogy a térségben is jelentős forrásokhoz jutnak az egyes települések Fotó: beküldött

– Ezeken kívül jó néhány eleme van a pályázatnak. Megemlítené ezeket?

– Ennek a forrásnak a segítségével újulhat meg a közeljövőben a sportcsarnok és az egészségügyi központ ­közötti terület. Megoldódik végre a vízelvezetés is, mindemellett új parkolókat létesíthetünk, s a malomnál lévő volt játszóteret is parkosítjuk. Terveink között szerepel az orvosi ügyelet mögötti patakpart mielőbbi rendbetétele, sétánnyá alakítása. A Zöld város kialakítása elnevezésű projektünkhöz számos SOFT elem is kapcsolódik, mely a város lakóinak színes kulturális programlehetőséget teremt.

– Idén kapták azt a hírt is, hogy bölcsődei szárny is épülhet a már meglévő óvoda mellé. Mikor készülhet el az új intézmény­?

– Százhatvanmillió forintból bővítjük az óvodát a bölcsődei szárnnyal, s ezzel egyidőben a meglévő ­óvoda kiszolgálóhelyiségeinek a felújítását is elvégezzük. Ennek a tervei már elkészültek és várhatóan a következő évben ősszel a legkisebbek birtokba is vehetik a bölcsit. Ezzel a fejlesztéssel valójában nemcsak a városi rangunkat erősítjük, hanem sok dolgozni vágyó szülőnek is segítünk. A könyvtárunk felújítására 44 millió forintot nyertünk, míg a munkálatok teljes költsége 49 millió. E pályázat keretében a könyvtár külső rekonstrukciójára, nyílászárócserére, külső hőszigetelésre, tetőcserére és energetikai korszerűsítésére kerül sor. A kivitelezés jövő tavasszal kezdődhet el. A legfrissebb hírünk, hogy a több településsel közösen beadott pályázatunkat siker koronázta, ugyanis a Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben elnevezésű projektünk zöldutat kapott, így összesen 250 millió forintból továbbtanulást, munkába állást, esélyegyenlőséget segítő programok, képzések, egészségügyi szűrések és kulturális rendezvények valósulhatnak meg. A programot jövő év februárjá­ban indítjuk. Arra is lehetőséget kaptunk, hogy tanuszodát építhessünk. Az uszodának óriási a helyigénye, ezért most éppen azon dolgozunk, hogy megfelelő helyet biztosíthassunk az építkezés számára. Mivel az országos tanuszoda program második ütemébe kerültünk, így reményeink szerint két év múlva megvalósulhat a beruházás.

A Szabadság tér 3–4. alatti közmunkaudvar látványterve

– A napokban fejeződött be az idősek otthonának ­felújítása. Itt milyen fejlesztések történtek?

– A csaknem 21 millió forintos beruházásból 19 ­milliót építésre, közel kétmillió forintot pedig új eszközök vásárlására fordítottunk. Az idősek bentlakásos intézményére ebben az esztendőben is kiemelt figyelmet szenteltünk, s így teszünk a továbbiakban is, hiszen e korosztály megfelelő körülmények közötti ellátása az egyik legfontosabb feladatunk. Ugyanakkor az is tény, hogy egyre nagyobb az igény az otthon helyeire. Bár nem szorosan idetartozik, de azt is megemlítem, hogy idén felépült a járási hivatal és egy teljesen új épületben, a város és a környékbeli települések lakóinak kiszolgálásához méltó körülmények között lehet immár intézni a mindenki számára fontos közügyeket. Ennek másik hozadéka az, hogy Pétervására, mint járási székhely ezzel véglegesen megerősítette a helyét a megyei közigazgatásban. Vélményem szerint egy település életében ez igen fontos mérföldkő.

– Van esetleg olyan, a lakosságot közvetlenül is érintő változás, amelyet szeretne most kiemelni?

– A közszolgáltatásban a város lakói örömmel tapasztalhatták, hogy a PEVIK Kft. öt új kukásautóval gyarapodott, illetve sikerült elindítanunk a szelektív hulladékgyűjtés rendszerét. Ennek köszönhetően a lakosság jelképes áron juthatott hozzá a sárga gyűjtőedényekhez. A jó hírek közé tartozik az is, hogy a közmunkaprogram keretében a Táncsics úton százötven méternyi járdát építettünk, amelyet a következő évben tovább folytatunk. A téli időjárásra felkészülve az idén saját forrásból hótolót és sószórót is vásároltunk. A szociális tüzelőanyaghoz juttatás körülményei az előző évekhez képest nem változtak, így barna kőszenet kapnak azok, akik elsődlegesen lakásfenntartású támogatásban részesülnek. Ezen a télen családonként legalább 578 mázsa szenet tudunk biztosítani. Sajnos, évek óta eléggé rossz állapotban van a vár, a Budai és a Papláza utcai támfal. Ezeknek a megerősítésére a vis maior program keretében közel tizenhárommillió forintot nyertünk el, így a rossz helyzetet fel tudjuk számolni, de erre az időjárás ­miatt csak a következő év második felében kerülhet sor. A sportban is léptünk előre. A focipályánk tízmillió forintból új gyepszőnyeget kapott, melyet jövő év tavaszán már birtokba is vehetnek játékosaink. Az emlékhelyeink száma is gyarapodott. Áprilisban 56-os emlékművet avattunk, melyre majdnem 2,3 millió forintot nyertünk. Az első világháborús emlékművünk felújítására is sikeresen pályáztunk, erre 400 ezer forintot költöttünk.

Betlehemi mesélésen, gyermekek gyűrűjében a város vezetője Fotó: beküldött

– Hogyan látja a járási központ életének irányítója az észak-hevesi térség jövőjét?

– Az önkormányzati társulás vezetőjeként azt látom, az észak-hevesi térségben is jelentős forrásokhoz jutnak az egyes települések, s ez mindenképpen elősegíti a térség fejlődését. Véleményem szerint nem panaszkodhatunk, sőt, büszkék lehetünk ­például az egészségügyi ellátásra, hiszen mind az egészségügyi központ, mind az orvosi ügyelet épülete az elmúlt években újult meg. Két háziorvosi, két fogorvosi, egy gyermekorvosi körzetünk, illetve egy laborunk is van, valamint az orvosi ügyelet ellátása is biztosított. Az idősek, illetve a gyerekek szociális ellátása zökkenőmentesen működik intézményeinkben, az általános iskolai, a középiskolai oktatásnak is kifejezetten jók a lehetőségei. A térségbeli önkormányzatok a pályázatoknak köszönhetően meg tudják valósítani elképzeléseiket. Véleményem szerint az észak-hevesi térség legnagyobb problémája az, hogy kevés a gazdasági szereplő. Ennek megoldásán régóta dolgozunk és bár csökkentett tartalommal, de a következő években végre megkezdődhet a 23-as főút felújítása, ami elengedhetetlenül szükséges a környék fellendüléséhez. Mindez a 21-es út következő évben várható átadásával azt jelenti, hogy Budapest hetven perc alatt elérhető lesz számunkra.

– A hosszabb távú ­tervekről még nem esett szó. Ezekről hallhatnánk néhány gondo­latot?

– Hosszabb távú terveket érdemes alkotni, de csak mértékkel, hiszen ezeket bármikor felülírhatja a mindennapok valósága. Gyermekkorom óta itt élek, a családom is itt élt, él évszázadok óta. Engem tehát minden ideköt, bár sokfelé jártam a világban, de én itt vagyok otthon, és ez már így is fog maradni. Itt maradok, amíg szükség van rám. Zárásként, ezúton szeretnék minden kedves Olvasónak sikerekben gazdag, boldog új évet kívánni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában