bélapátfalva

2018.01.10. 16:30

Van még hiba az ellenőrzésben

Az Állami Számvevőszék befejezte ­Bélapátfalva önkormányzatának utóellenőrzését, amely a korábbi ellenőrzés javaslatai alapján készült intézkedési terv végrehajtását értékelte.

T. B.

Megállapították, hogy a feladatok többségét végrehajtották. A pénzügyi folyamatokban kulcsszerepet betöltő kontrollok nem szabályszerű alkalmazása, valamint a ­belső ellenőrzés működtetésében fennálló hiányosságok ­miatt ugyanakkor továbbra sem volt biztosított a közpénzekkel és a vagyonnal való felelős gazdálkodás. Ahogyan egyébként sok más önkormányzatnál is ugyanezt kifogásolták.

Az önkormányzat ­belső kontrollrendszerének kialakítását, egyes kontroll­tevékenységek és a belső ellenőrzés működését az ÁSZ ­2012-re vonatkozóan ellenőrizte. A megfogalmazott javaslatokra az önkormányzat 29 feladatot határozott meg, ezek közül tizenhét pontot végrehajtottak, hatot részben, hatot viszont nem.

A jegyző például megállapította a kötelezően ­közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjét, a szervezeten belüli információáramlást, az etikai szabályokat, a feladatátadást. Szabályozta a belső kontrollt, a gazdálkodás kereteit is, de a szabályszerű működtetésről nem gondoskodott. A belső ellenőrzés szabályozottsága is javult, de program nem készült. Hiányoztak továbbá a helyettesítési rend részletes szabályai.

Ferencz Péter polgármester elmondta, az ÁSZ által talált hibákat javítják. Voltak olyan hiányosságok, amelyekben önhibájukon kívül nem tudtak lépni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában