Közélet

2014.01.01. 10:38

Milyennek látták 2013-at a közélet szereplői

Eltelt egy év, holnapra már magunk mögött hagyjuk a 2013-as esztendőt. A heol.hu arról kérdezte megyénk közéleti szereplőit, hogy mit hozott számukra 2013, mire emlékeznek szívesen, vagy mire nem.

HEOL

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Eged István
[/caption]Eged István, Pétervására polgármestere:
– Dolgos, ám igen hasznos évet tudhatunk magunk mögött. A legnagyobb eredménynek tartom, hogy a szociális városrehabilitációs pályázatnak köszönhetően megújultak a Keglevich úti társashzak, jól halad a városi művelődési ház bővítése, koszerűsítése. A lakosság örömmel nyugtázta, hogy az egészségügyi központunk és a központi orvosi ügyelet is kulturáltabb körülmények között fogadja a betegeket. Sikerült a templomtetőt rendbe tenni, de a műfüves sportpályának is örülhetünk. Külön öröm számomra, hogy a Start közmunkaprogram keretén belül egyre több ember jutott munkához.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Blaskó Balázs
[/caption]
Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója:
– Rendkívül sikeres év volt az idei a Gárdonyi Géza Színház és az én életemben is, hiszen ez a kettő szorosan összefügg. A 2011 februári kinevezésem óta sikerült pozitív értékek mentén megfordítani, stabilizálni a helyzetet a teátrumban. Emelkedett a nézők és a bérletesek száma, utóbbi ez idő alatt hatezerről immáron duplájára nőtt, pótszékes teltházakkal játszunk. Nagy büszkeség és öröm ez az egész társulat számára. Majdnem minden este találkozom a publikummal az előcsarnokban és a nézőtéren, s elmondhatom: érzékelhető, kézzel fogható a szeretetük.

[caption id="" align="alignleft" width="311"] dr. Liptai Kálmán
[/caption]

Dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Főiskola rektora:
– Az esztendő elején bele kellett szoknom az új feladatba, ami bizony nehéz, kemény munka volt, az év végére azonban kialakultak azok a körvonalak, amiket mindenképpen pozitívnak látok. Jó felvételi eredmény várható a főiskolán, s bízunk a pályázatok sikerében is. Úgy érzem, sikerült megtalálnom azokat az embereket, akik értik azon gondolatokat és terveket, amiket látni szeretnék a jövőben. Úgy zárom az évet, ahogyan kezdtem: munkával. Az ünnepet pedig a családommal, barátokkal, kollégákkal töltöm, hogy feltöltődjek a 2014-es esztendőre.

[caption id="" align="alignleft" width="321"] Sata Árpád
[/caption]

Sata Árpád, a Gárdonyi Géza Színház művésze:
– Jónak érzem a 2013-as évet, olyannak, ami minden területen plusszt adott számomra. Na jó, talán kicsit többet dolgozhattam volna, de nincs okom a panaszra, jól érzem magam. Könnyekig meghatódtam, amikor a családom és a kollégák megleptek annak apropóján, hogy immár 40 esztendeje vagyok a pályán, s ennek felét az egri színpadon töltöttem. Örülök Sneider Mátyás szerepének a Hippolyt, a lakájban, no és persze annak, hogy megszületett az unokám, aki immár három hónapos. Persze, vannak terveim is, szeretnék még rendezni, bízom abban, hogy lesz rá lehetőségem.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Habis László
[/caption]

Habis László honatya, Eger polgármestere:
– 2013 minden bizonnyal a városfejlesztés éve volt. Megvalósult a Szilágyi gimnázium kollégiumának felújítása, létrejött a 800 férőhelyes szabadtéri színpaddal rendelkező Márai-központ, s a Szépasszony-völgyben megoldódott a csapadékvíz-elvezetés kérdése. Olyan fontos beruházásokra lehetünk büszkék, mint a Minorita templom, az Irgalmas kápolna homlokzati felújítása, a Valide Sultana értékmegőrzése és látogathatóvá tétele, két új gyaloghíd megépülése, de elkezdődött a déli iparterület talajszennyezésének elhárítása is. Igazán örömteli, hogy hosszú még a sor...

[caption id="" align="alignleft" width="313"] dr. Nyitrai Zsolt
[/caption]

Nyitrai Zsolt honatya, a Fidesz megyei elnöke
– Nehéz gazdasági környezetben sikerült az emberek érdekeit figyelembe véve dönteni az idén. Nem vitás: 2013 a rezsicsökkentés éve volt, a 20 százalékos mérséklés minden magyar, így minden Heves megyei család pénztárcáján jól lemérhető. A kormány új szemlélettel állt az önkormányzatokhoz és finanszírozásukhoz, történelmi léptékű adósságkiváltással szabadítva meg őket felhalmozott terheiktől. Ez Heves megyében 14,7 milliárd forintos konszolidációt jelentett. No, és az esztendőhöz tartozik, hogy karácsony előtt 1,1 milliárdos kormányzati támogatást kapott a város...

[caption id="" align="alignleft" width="302"] Pavlova Olga
[/caption]

Pavlova Olga, a Detki Keksz Kft. ügyvezetője:
– Nem panaszkodhatom a 2013-as év eredményeire. Cégünk több beruházást is végrehajtott, új technológiát vezettünk be, s duplájára nőtt gyárunk alapterülete. Detki Keksz Kft. a korábbi években is eredményes volt, ám idén egy kicsit nagyobb nyereséget könyvelhettünk el, s termékeinkből is több fogyott. Egyébként a fiam is itt tevékenykedik, s öröm, hogy a férjem cége is jól működik. Sokat dolgoztunk mindannyian, így kicsit fáradtan várjuk a téli szünetet. Remélem, hogy a lendület kitart jövőre is, vannak terveink, új terméken dolgozunk.

[caption id="" align="alignleft" width="316"] Soltész Bálint
[/caption]

Soltész Bálint rendőr őrnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője:
– Idén a rendészet területén volt több olyan szakmai kihívás, aminek sikeresen megfeleltünk. Példaként említeném a tiszanánai és bélapátfalvai rendőrörs létrehozását, ezen kívül a Készenléti Rendőrség egységei is többször megerősítő szolgálatot láttak el megyénkben. Számos sikeres felderítést tudhat maga mögött a rendőrség, amelyekről a Hírlap is beszámolt. Magánemberként azt mondhatom el, hogy átlagos évet zártam, munka volt bőven ebben az esztendőben is. A családunk életébe pedig némi változást az hozott, hogy a kisfiam iskolás lett.

[caption id="" align="alignleft" width="293"] Várkonyi György
[/caption]

Várkonyi György, az EVAT Zrt. vezérigazgatója:
– Annak ellenére, hogy tizenhármasra végződik, jó év volt az idei, rengeteg megoldásra váró feladattal, sok örömmel, kevés bosszúsággal. Voltak persze, nehézségek is, de ezeket mindig töretlen optimizmussal próbáltuk megoldani. gondból akadt elég az EVAT életében is. Forráshiánnyal küzdünk évek óta, nagy a lakossági kintlévőség, nehéz a bankokat „szólásra” bírni, de megfeszített munkával egyensúlyban tudtuk tartani a társaság gazdálkodását. Köszönhető mindez az egymásért is tenni akaró kollektívánknak. Kegyelmekben gazdag Karácsonyt és egy még szebb új esztendőt kívánok mindenkinek.

Szabó Zsolt országgyűlési képviselő, Hatvan polgármestere:
– Az elmúlt esztendőben – csakúgy, mint az egész ciklusban – rengeteg munkánk volt, ám ennek köszönhetően nagyon eredményes és gyümölcsöző időszak áll mögöttünk, hiszen 25 milliárd forintot fordíthattunk Hatvan fejlesztésére, illetve csaknem negyven milliárdot az egész térségre. Külön öröm számomra, hogy mindeközben sok-sok segítő szándékú emberrel találkoztam, amiért köszönettel tartozom nekik. Bízom benne, hogy elképzeléseink a jövőben is találkoznak az emberek elképzeléseivel, s ennek eredményeként még több közös sikerben lesz részünk.

[caption id="" align="alignleft" width="321"] dr. Sós Tamás
[/caption]

Dr. Sós Tamás, honatya, az MSZP megyei elnöke:
– Hevesben 2013 az elszegényedés éve volt. Többen mentek külföldre dolgozni a megyéből, mint ahányan 1956-ban térségünkből. A kormány hét bőrt húzott le a lakosságról a megszorításokkal, s a töredékét adja vissza kampány céllal. A Horthy- és a Rákosi-korszakot idézően az embereket félelemben tartják, kiszolgáltatott helyzetükkel visszaélnek. Indokolatlan méretű hatalomkoncentráció valósul meg az úgynevezett államosítással. Például a dohányárusítási jogot elvették a tisztességes dolgozóktól, s koncesszióba adták Fidesz-közeli haveroknak, a „csókosoknak”.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Farkas József
[/caption]

Farkas József, a Sanatmetal Kft. ügyvezetője:
– Nagyon húzós volt a vállalkozás idei éve, de legalább ennyire sikeres is. Fennállásunk legnagyobb árbevételű és legeredményesebb esztendejét zártuk, 23 százalékkal növekedtünk. Megalapoztuk a következő évet is, amikor szintén 20-30 százalék közötti gyarapodást várunk. Nyitottunk az új piacok irányába, és a hazai kórházakban is fordulópont következett be az általunk gyártott protézisek felhasználását illetően. A fogászatban is kiváló implantátum termékcsaládot fejlesztettünk ki, amit hamarosan Egerben is használnak majd a fogorvosok.

[caption id="" align="alignleft" width="312"] Bánhidy Péter
[/caption]

Dr. Bánhidy Péter, a Heves Megyei Vízmű Zrt. vezérigazgatója, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke:
 – Sikerült megőrizni a Heves Megyei Vízmű Zrt. gazdasági stabilitását, teljesítettük az elvárt eredményeket. A környezetvédelmi előírásoknak is maradéktalanul eleget tettünk, a Nemzeti Akkreditáló Testület pedig ismét hibapont nélkül, kiválóra értékelte laborunkat. A vízmű kollektívájának is elismerést jelent, hogy idén az  Év Vállalkozója díjat vehettem át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségétől. A család szempontjából is örvendetes esemény volt, hogy megszületett negyedik fiú unokám.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Horváth László
[/caption]

Horváth László honatya, megyénk kormánymegbízottja:
– Azt gondolom, hogy bár maradt feladatunk, de amit 2013-ra terveztünk, végrehajtottuk. Tartani tudtuk magunkat az olyan alapigazságokhoz, mint hogy segély helyett munkát kell kínálni. Előrelépést értünk el munkahelyteremtésben és a közfoglalkoztatás kiterjesztésében is. Megyei szinten pozitív elmozdulás, hogy elindult a reálkeresetek növekedése. Emellett folytatódott a nagy rendszerek átalakítása is, létrejöttek a járási hivatalok és a tankerületek, s ezeket az átalakításokat összehangoltan, rendezetten, nyugodtan tudtuk véghezvinni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!