Közélet

2017.06.23. 16:00

Nemzetközi cím után most csillagda épülhet a Bükkben

Csillagos­égbolt-parkká nyilvánította a BNP-t a Nemzetközi Sötétégbolt Szövetség június 6-i döntésével.

Süli Kinga



Világszerte 48 természetvédelmi terület nyerte el eddig a csillagoségbolt-park címet, ebből két terület – a Zselic és a Hortobágy – hazánkban található. Nemrégiben azonban ez a szám 49-re emelkedett, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) is kivívta a rangos elismerést.



A világon olyan helyek nyerhetik el ezt a ­ritka kitüntetést, amelyek állami tulajdonban vannak és természetvédelmi oltalmat élveznek, illetve az égbolt minősége­ – az égitestek láthatósága­, a fényszennyezés mértéke­ szempontjából – megfelel a szigorú szabályoknak. Továbbá kritérium, hogy a terület a látogatók számára nyitott legyen, és az égbolt látnivalóit hozzáértők segítségével folyamatosan bemutassák a nagyközönség számára. A BNPI megugrotta a mércét, területének 90 százalékán „jó minőségű” az égbolt, és már évek óta szerveznek csillagászati programokat is.

Összefogás az égboltért

A kitüntetés elnyerésében nagy szerepe volt a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesületnek, akik 2014-ben felmérték és dokumentálták a nemzeti park fényszennyezettségét, ismeretterjesztő-szemléletformáló előadásokat tartottak, elkezdték lecserélni a BNPI területén a fényszennyezést okozó lámpatesteket, és ők készítették a BNPI Csillagoségbolt-parkká nyilvánításához szükséges dokumentációt is.

[caption id="" align="alignleft" width="645"] A kutatókon túl, a laikus érdeklődők is gyakran vizsgálják az égboltot a parkban Fotó: Novák Richárd
[/caption]

További fejlesztések várhatók

Rónai Kálmánné, a BNPI igazgatója elmondta, az elismerés mérföldkő a park életében, ugyanakkor nem pihennek, nagy erőkkel folytatják a munkát, most épp egy csillagda­ építését tervezik.

– Egy pályázatnak köszönhetően bükki csillagda valósul majd meg, amely ideális helyszín lesz az égbolt megismerésére, kutatására. Nagy teljesítményű távcsöveket szerzünk majd be, ezen felül helyet kap majd egy planetá­rium és meteoritmúzeum is, valamint két űreszköz, ami által a látogatók interaktív módon ismerhetik meg az űrtechnológia vívmányait. Egy komplex szolgáltatással készülünk, amely mind a csillagászattal foglalkozók, mind pedig a laikus érdeklődők igényeit kielégíti – ismertette a részleteket az igazgató.

Hozzátette: mindössze néhány éve kezdtek el foglalkozni a tudósok a fényszennyezés jelentőségével, egyre több az ezzel kapcsolatos kutatás, melybe a jövőben az Eszterházy Károly Egyetem (EKE) is bekapcsolódik majd.

– Nemsokára indul egy több mint 900 millió forintos pályázat – folytatta Rónai Kálmánné –, három hazai egyetem, köztük az EKE vesz majd részt benne, és a fényszennyezés, valamint az égbolt vizsgálata lesz a középpontban. Sok kutatás a park területén folyik majd. Az a fő cél, hogy ráirányítsuk a figyelmet a fényszennyezés problémájára, s minél több embert megismertessünk az éjszakai égbolt gyönyörűségével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!