Gazdaság

2017.03.06. 18:57

Pisztolyok gyártása indulhat Sirokban

Több milliárd forintos beruházásokat hozott Heves megyébe a svájci RUAG csoport.

Tóth Balázs

Ahogyan arról már beszámoltunk, beindította egri gyárát a svájci székhelyű RUAG csoport légi jármű üzletága. Urs Breitmeier, a svájci RUAG vezérigazgatója lapunknak elmondta, a RUAG Aerostructures két repülőgép-típushoz gyárt különböző részegységeket Heves megyében, az Airbus A320-asához, illetve a Bombardier CFJ elnevezésű gépéhez. Ezek a modulok több száz különböző alkatrészből állnak össze. Az Egerben gyártott részegységek száma az évek során növekedhet, ez a megrendelések alakulásától függ.
Mint mondta, a beszállítók közé bekerülni nem lehetetlen, de szigorúak a követelmények, a repülőgép-iparban ugyanis nagyon fontos, hogy minden alkatrész minősített legyen. A már meglévő beszállítói láncon keresztül látják el a gyárat a szükséges alkatrészekkel. Fontos kérdés a szektorban használt anyagok alkalmazása, hogy az alkatrészek alkalmasak legyenek a repülőgép-részegységek gyártására.



Az elérhető jövedelmekről azt mondta, a RUAG a környezetnek megfelelő béreket kínál, igyekeznek emelni a fizetéseket, s az iparágnak megfelelő juttatásokat kínálni. Így a vállalattal lehet tárgyalni bizonyos mértékig arról, hogyan szeretnék alakítani a dolgozók, munkacsoportok jövedelmét, a RUAG pedig olyan döntéseket hoz, hogy az a legjobb legyen mindenki számára.
Az oktatási intézményekkel kapcsolatban megjegyezte, a helyi vezetés szeretne jó kapcsolatokat kialakítani, hiszen céljuk, hogy fejlődjenek az itteni gyárak. Szeretnék több területre is kiterjeszteni az együttműködést. A gyáraknak egyébként képesnek kell lenniük arra, hogy felépítsék a saját ellátási láncukat, s az idő múlásával a saját termékeikkel közvetlenül kiszolgálni a nagy repülőgép gyártókat.


Az egri átadón szó esett arról, is hogy a cégcsoport nem csak Egerben, hanem Sirokban is fejleszt. November elsejétől nevezték ki a RUAG Ammotec Magyarország Zrt. vezérigazgatójának Ózsvári Olivért. A siroki lőszergyártó cég arra törekszik, hogy az idei éve is annyira sikeres legyen, mint a tavalyi volt.
– A néhány évvel ezelőtti gépberuházásoknak köszönhetően termelékenyebbek vagyunk, jobb minőséget állítunk elő, s ennek látjuk az eredményeit – fogalmazott Ózsvári Olivér. – Ebben az évben egy új termék előállítását is elindítjuk: a 9 milliméteres Luger pisztolyok összeszerelése indul meg. A csarnokot előkészítettük, a próbagyártás április elején kezdődik. Ha az összeszerelt fegyvereket kipróbáltuk, minden nyúzópróbának alávetettük, és megfelelőnek bizonyul, akkor indulhat a sorozatgyártás, ez nyár végén várható.
Hozzátette: ennek megfelelően dolgozóik száma is nő, jelenleg 350 alkalmazottjuk van, idén és jövőre is gyarapodnak. A pisztolygyártás egy műszakkal indul nyár végétől, jövőre kettővel terveznek, ami hatvan fős növekedést jelenthet. Ózsvári Olivér elárulta azt is, tervezik a lőszertermelés fejlesztését, jelenleg ezzel kapcsolatosan folynak tárgyalások a cég vezetőivel.
Az Ammotec vezérigazgatója elmondta, együttműködnek az egri Aerostructure-rel, szolgáltatásokat nyújtanak számukra informatikai, számviteli, humánpolitikai területeken, további cél, hogy még több kérdésben sikeresen együtt tudjanak működni.

Fejlesztés, gyártás, szolgáltatás

A RUAG Aerostructures polgári és katonai repülőgépgyártók OEM-partnere, olyan megoldásokat, előre gyártott komponenseket kínál, amelyek megfelelnek a piaci követelményeknek és a vevői előírásoknak. A lean folyamatokat és automatizálást alkalmazó cég komplett hátsó részek, panel szakaszok, szárny és repülésirányító alkatrészek, részegységek, modulok és rendszerek mérnöki, gyártási és szerelési tevékenységét végzi. A fejlesztésen és gyártáson túl átfogó karbantartási és terméktámogatási szolgáltatásokat is nyújt a rendszerek teljes élettartama alatt. Tier 1-es beszállító, ügyfelei között van az Airbus, Bombardier, a Boeing és a Pilatus. A cég repülőgép hajtóművek egyes alkatrészeit is gyártja. A divízió nettó árbevétele 2015-ben 196 millió svájci frank volt, adózás előtti eredménye 9 millió svájci frank. Alkalmazottaik száma jelenleg 1100 fő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!