HE-DO Kft. – 25 év az építőipar szolgálatában

Folyamatos fejlesztés, költséghatékony működés.

Az Út, ami összeköt…”

Nem véletlen, hogy ez a szlogenje, vagyis jelmondata a HE-DO Kft-nek, amit 25 évvel ezelőtt alapított a Dobróka család, vagyis Dobróka László, Dobróka Lászlóné és Dobróka Tamás. A kezdeti sok nehézség ellenére is mindvégig talpon maradt és mindvégig bizonyított a Heves megyei gyökerű, mai napig is családi tulajdonban lévő cég. Sikerült megalapozniuk, megőrizniük és tovább fejleszteniük megyéjük építőipari hagyományát. Mára már a HE-DO Kft. bőven túlnőtt a kis családi vállalkozáson, a két fővel alakuló társaság jelenlegi alkalmazotti létszám több mint 200 fő, melynek fele szellemi –mérnökök, közgazdászok, jogászok, asszisztensek – másik fele pedig fizikai – gépkezelők, sofőrök, szakmunkás, segédmunkás – dolgozók.

A Dobróka család számára mindmáig megmaradt a legfontosabb érték, vagyis a munkahelyen megteremtett családias légkör, ami mindig fontos alappillére volt a közös munkáknak. A munka iránti alázat és elkötelezettség a hosszú évek folyamán meghozta a gyümölcsét. Az állandó beruházások a környéken egyre több embernek teremtettek munkalehetőségét és egyre több telephely nyithatta meg a kapuit az új munkaerők előtt. A hatékony energiafelhasználás, a környezetvédelem és a környezettudatos munkavégzés mindig fontos szerepet töltött, és tölt is be a cég életében. 
A HE-DO Kft-nek egyaránt sikerült kivívnia a tiszteletet a szakmában és a multinacionális vállalatok körében is. Ez a Heves megyei cég a negyedévszázadban kiemelkedően sokat tett a településükért és az itt élő embereknek a munkahelyük megteremtéséért. 



2008-2010 környékétől a növekedő árbevétel miatt már volt rá lehetőség, hogy a cég egyre többet fordíthasson a jótékonyságra és a térségükben élő rászorulókat és nagycsaládosokat anyagilag is támogathassák, ezek a gondolatok vezérelték a Dobróka családot, amikor létrehozták az Ajándékdoboz alapítványt. E mellett pedig jelentős figyelmet fordítottak és fordítanak is a régiójuk, vagyis a Heves megyei sportélet támogatására, közösségi összejövetelek, gyermeknapok, és egyéb a megyéjükhöz köthető jeles események támogatására, létrehozására. Ezt a céget a 90-es évek elején a Dobróka család álmodta meg, majd közösen építették fel lépésről-lépésre, együtt lélegezve a céggel. A család hosszú távú terve változatlan maradt, ahogy az elmúlt 25 évben – annak ellenére, hogy mára már a napi működés irányítását profi menedzsment látja el –továbbra is a HE-DO Kft. a Dobróka család elsőszámú vállalkozása.

Mindvégig kitartottak és hittek abban, amit csináltak, mert csak így lehetett hosszú távú stabil működést véghez vinni. Ők mertek nagyot álmodni, a családi összefogással pedig tudtak nagyot alkotni. Igazi lokálpatrióták Ők, akik erős kötődéssel és megkülönböztetett ragaszkodással és hittel igyekeztek a régió életét előre mozdítani, a régi értékek megőrzése mellett pedig új értékrendek kialakításával a környezetüket gazdagítani.

gyász
Szörnyű tragédia, 38 évesen elhunyt a magyar bajnok sportoló
szerencse / 9 perce
Nem volt hattalálatos a lottón, így tovább nő a nyeremény
A 49. héten már 1,27 milliárd forintot nyerhet, aki eltalálja mind a hat számot.
Gyász
"Örök álom lezárta szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, akár a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÓTA LÁSZLÓNÉ FARKAS MÁRIA 2020. november 20-án, életének 78. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunktól 2020. december 4-én 14.30 órakor római katolikus szertartás szerint az egri Donát temető kápolnája előtt veszünk búcsút és örök nyugalomra helyezzük. Gyászmise a Dobó téri Minorita templomban 17 órakor lesz. Drága emléke szívünkben örökké él! Táviratcím: 3300 Eger, Karéj utca 12.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapa, nagypapa, dédnagypapa FARKAS EMIL / volt OÉÁ dolgozója / életének 89.évében elhunyt. Temetése 2020. december 1-jén kedden 10 órakor lesz a Felnémeti temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy drága Édesapánk VRATARICS CSABA tragikus hirtelenséggel életének 63. évében 2020. november 26-án elhunyt. Temetése Besenyőtelken a Rákóczi Ferenc utcai temetőben, 2020. december 1-én 11 órakor lesz. Gyászoló fiai és lánya
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Édesanyánk KUTNYÁK GYULÁNÉ szül. Gyenes Mária életének 75. évében elhunyt. Búcsúztatásáról a család későbbiekben intézkedik.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága Édesanyánk Molnárné DEUTCH MAGDOLNA búcsúztatásán megjelentek. Zsolt, Tamás
Mélyen megrendülve adjuk hírül, hogy Ináncsi Dezső 2020. november 10-én, életének 67. évében elhunyt. Hamvait 2020. december 02-án (szerdán) 15 órakor, Római Katolikus szertartás szerint helyezzük végső nyugalomra a nagytályai temetőben. "Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." /Juhász Gyula/
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Édesanyám, Anyósom, Nagymamám, Dédnagymamánk özv. LUDVIG FLÓRIÁNNÉ szül. Smuczer Teréz életének 99.évében 2020. november 16-án, rövid szenvedés után elhunyt. A járvány időszak miatt, 2020. november 26-án, római katolikus szertartás mellett, szűk családja körében fájdalommal, megtört szívvel vettünk végső búcsút szerettünktől. Ezúton fejezzük ki köszönetünket a Berva-völgyi Idősek Otthona minden dolgozójának szeretetteljes gondozását. A gyászoló család
"Az életnek véget kell érnie, de a szeretetnek nem." Mély megrendüléssel és fájó szívvel tudatjuk, hogy KOCSIS ISTVÁN életének 86. évében elhunyt. Temetése 2020. november 30-án, délután 15 órakor a recski temetőben lesz, előtte 14.30 órakor gyászmisét mondatunk érte. Ezúton mondunk köszönetet azoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Hálás szívvel mondok köszönetet az egész család nevébe, akik drága halottunkat TÓTH tuza BÉLÁT / Fedémesen/ utolsó útjára elkísérték. Köszönjük a rengeteg koszorút a sok virágot az együttérző szavakat és a sok-sok imát. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Édesanyánk ZAGYVA BÉLÁNÉ Erzsike néni az Egri Dohánygyár nyugdíjasa, a Heves Megyei Népművészeti Egyesület volt tagja 2020.november 17-én elhunyt. Élt 95. éve. Szentmise végső búcsúztatására 2020. december 4-én ( pénteken) 13.30 órai kezdettel az egri Minorita templomban lesz ( Dobó tér 4.), és ezt követően hamvainak elhelyezésére a templom kriptájában 14 órakor kerül sor. Aki szeretné kegyeletét leróni, az legfeljebb egy szál virággal megteheti. Fiai: Béla, István és családjaik
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. TÓTH LÁSZLÓNÉ életének 90. évében csendesen eltávozott közülünk. Temetése 2020. november 27-én 15 órakor lesz az egri Hatvani temetőben katolikus szertartás szerint. A gyászoló család
Megrendűlten tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy Orosz János nyugalmazott rendőr főtörzszászlós 2020. november 13.-án méltósággal viselt hosszú betegség után , életének 86. évében elhunyt. Temetés 2020. november 28-án 13 órakor az andornaktályai temetőben, az érte szóló szentmise ez követően 14 órakor a katolikus templomban lesz. A járványhelyeztre való tekintettel szűk körben. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapa, nagyapa SZABÓ MIKLÓS (Micu, volt VOLÁN-dolgozó) életének 62. évében elhunyt. Temetése 2020. november 27-én pénteken, 13.30 órakor lesz a Lajosvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ALBERT TIBOR (Szihalom község volt VB. Titkára) 2020. November 21-én elhunyt. Temetése 2020. november 26-án délelőtt 10 órakor lesz a szihalmi községi temetőben. A gyászoló család
Megrendülten tudatjuk, hogy Édesapánk LEHÓCZKY JÓZSEF életének 86. évében elhunyt. Temetése 2020. november 30-án 14 órakor lesz a Kisasszony temetőben. Lelkéért szentmisét mondatunk a temetés előtt 13.30 órakor. Szerető családja " Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el, aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el! Nyugodj békében. "
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk Hajdú Józsefné Bozsóka a volt Egri Közútépítő Vállalat nyugdíjasa 87. évében elhunyt. Búcsúztatásáról később intézkedünk. A gyászoló család
" Drága jó szívét, dolgos két kezét áldd meg, Atyám! S én megköszönöm, hogy ő lehetett az Édesanyám." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Édesanyánk GYARMATI TIBORNÉ szül. Lepej Éva 2020. november 18-án életének 63.évében örökre itt hagyott minket. Temetése az egri Lajosvárosi temetőben 2020. november 26-án 14.30 órakor lesz. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férj, édesapa, nagypapa és após, a gyöngyöshalászi Nagy József életének 78. évében elhunyt. Búcsúztatásának időpontjáról később ugyanitt nyújtunk tájékoztatást. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága Édesanyánk Molnárné DEUTSCH MAGDOLNA mindenki " Magdi nénije " életének 81. évében elhunyt. Búcsúztatása az egri Minorita templomban 2020. november 26-án, 14 órakor. Temetése szűk családi körben a kriptában történik. Kérjük a résztvevőket kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
koronavírus / 30 perce
A hét 10 legfontosabb covid-híre Heves megyében
Heol
múltidéző / 38 perce
A németektől mentette meg Szent-Györgyi Albertet az egri katonatiszt
Szilvás István
ijedtében ijesztgetett / 1 órája
Sikítva menekültek az emberek a tomboló vaddisznó elől egy áruházban (videó)
KÉZILABDA / 1 órája
A hatvaniaknak kellett a siker, mint egy falat kenyér
S. K.
lehetőleg interneten / 1 órája
Tudatos vásárlásra kéri a lakosságot az országos tisztifőorvos
KÉZILABDA / 1 órája
A Fradi otthonában jól taktikáztak az egriek
Sike Károly