Hírek

2004.10.26. 07:00

Montoya szépen búcsúzott az idénytől

A lehető legszebb módon köszönte meg a négyéves közös munkát Juan Pablo Montoya munkaadójának, Frank Williamsnek: meglepetésre megnyerte az idényzáró Brazil Nagydíjat.

Méhes Károly

Az interlagosi futam végén két legény csatázott egymással: Montoya és Räikkönen. Ők, akik 2005-ben csapattársak lesznek, már előre megvívták külön bejáratú csatájukat, amiből ezúttal a Williams jött ki győztesen. Azért volt ez kisebb fajta csoda, mert a Williams az egész év során messze az elvárások alatt teljesített, és ha hozzávesszük, hogy a McLaren is katasztrofálisan kezdte a szezont, le lehet mérni, hogy mekkorát képes fejlődni egy-egy autó az évad hét hónapja alatt. A baj csak ott van, hogy a jó formát inkább az év elejére kellene időzíteni, mert az garancia lenne egy izgalmas világbajnokságra.

A brazíliai futam jónéhány búcsút is hozott. A győzelemmel távozó Montoya mellett csapattársa, Ralf Schumacher is otthagyta a Williamset, nem kevesebb, mint hat év után. Csalódottan távozott, hiszen ennyi idő alatt csupán hat futamot tudott nyerni, és a világbajnoki címnek a közelébe sem került. És nem lehetetlen, hogy még így is a legjobb éveit tudhatja maga mögött, mert nem valószínű, hogy a Toyotánál jobb sors vár rá. David Coulthard 9 év után távozott a McLarentől, ő 12 győzelmet és 51 dobogós helyezést szerzett az ezüst színekben, mégis olyan rosszul áll a szénája, hogy a jelen helyzetben senki se tart igényt további szolgálataira.

A két finn csapattárs, Häkkinen, majd az utóbbi három évben Räikkönen teljesen tönkre tette a skót szívtipró renoméját. Az év meglepetésembere, a vb-harmadik Jenson Button Sao Paulóban motorhiba miatt elvérzett, de tőle további fejlődést lehet várni, és jövőre talán meg tud nyerni egy futamot. Úgyis oda fut ki minden, már ami a következő bajnokságot illeti, hogy ki tudja megállítani Michael Schumachert? A hétszeres világelső ezen a hétvégén már nagyon szezonvégi hangulatban volt, szombaton összetörte a Ferrarit, vasárnap megpördült és csak hetedikként ért célba, de nem lehet illúziónk afelől, ha márciusban Melbourne-ben megint összegyűlik a mezőny, akkor nem fogja a győzelemnél alább adni. Ha csak nem lesznek, akik meggátolják ebben!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!