Hírek

2004.11.12. 01:26

Szárnyal a BUX, csúcson az OTP és a Mol

Történelmi csúcs, történelmi csúcs – az elmúlt hetekben akár mindennap ezt a címet lehetett volna adni a tőzsdei tudósításoknak. Csak unalmas lett volna.

Hajnal László

[caption id="" align="aligncenter" width="468"] Dluhopolszky László rajza
[/caption]

Az értéktőzsde emelkedése egyértelműen az OTP és a Mol papírjainak köszönhető. Akik ebbe a két részvénybe fektettek az év elején, mára megduplázták pénzüket.

Mikor lehet egy nap alatt 491 millió forintot keresni? Leginkább akkor, ha az embert Csányi Sándornak hívják. Az OTP elnök-vezérigazgatója keddről szerdára éppen ennyi nyereséget ért el, ennyivel többet értek saját bankjának részvényei. Szerdán ugyanis egy OTP-részvény 5360 forintot ért a záráskor, az előző napi 5098 forinttal szemben. Miután Csányi Sándor majdnem 1,9 millió részvény birtokosa, 262 forinttal szorozva jön ki az elképesztő összeg.

Persze nemcsak az OTP-vezér, hanem valamennyi tőzsdéző dörzsölheti a markát, ritka jó évet fogtak ki. Év elejétől a valamennyi részvény alapján számított BUX 51 százalékkal emelkedett. Vagyis, átlagosan ennyivel többért lehet értékesíteni az év elején vásárolt részvényeket. Átlagrészvény persze nincsen, csak konkrét cégek papírjai.
– Igazából azok kaszálhatnak nagyot, akik a két favorit részvény, az OTP és a Mol tulajdonosai – mondta lapunknak Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház Rt. elemzője.

A banki részvény 5360 forintos szerdai árával éppen duplája az év elejinek, a Mol részvénye pedig 97 százalékkal ér többet mint január elején. Így, ha valaki a napokban ad túl év elején vásárolt részvényein, akkor megduplázza a pénzét. Százezer helyett kétszázezret, egymillió helyett kétmilliót kap a papírok után.

A tőzsdeindex mozgását alapvetően négy cég részvényeinek áralakulása határozza meg. Ezek az OTP, a Mol, a Richter és a Matáv. Utóbbi kettő nem annyira büszkélkedhet ez évi teljesítményével. A Matáv mindössze egy százalékot emelkedett év eleje óta, a Richter pedig kilencet esett vissza. Utóbbin tehát nemhogy nyerni lehetett, hanem veszteni. Százezer forint érték után csak 91 ezret kapnánk most.

– Ez egyben a tőzsdézés jóval nagyobb kockázatára is rámutat – figyelmeztet Török Bálint, arra célozva, hogy a bankbetét sokkal biztosabb. Igaz, akkora nyereséget, mint például az OTP papírja hozott, messze nem lehet elérni, de bukni sem lehet. Az elemző egyébként azt mondja, a jelenlegi magas ár ellenére az OTP-ben, de a Molban is van fantázia. A banki részvény további erősödése várható, tehát még most is érdemes venni. Az is valószínű ugyanakkor, hogy ilyen mértékű emelkedés már nem lesz, de a 10-15 százalék is magasabb hozammal kecsegtet, mint a bankbetét.

Ám, hogyan is tőzsdézhet valaki? Először is fel kell keresnie a húsz-egynéhány brókercég valamelyikét. A brókercég, illetve a bróker (alkusz) közvetít a tőzsde és a befektetni kívánó ügyfél között. Miután a brókercégnél megnyitottuk saját számlánkat, személyesen vagy telefonon utasíthatjuk a számlavezetőnket, hogy ezt a részvényt vegye, azt pedig adja el, ekkora és ekkora értékben. A befektetésekről, pénzmozgásokról igazolást ad a brókercég. A közvetítő persze díjazás fejében végzi a munkát. A jutalék a kereskedési érték 0,5-1 százaléka között mozog. Egy nyolcszáz forintos Matáv-részvény után tehát nyolc forintot kérnénk. A nyereség továbbra is adómentes.

Egy a legnagyobbak közül

Az 1930-ban Budapesten született, majd 1947-ben külföldre távozott Soros György talán az egyik legnagyobb tőzsdei játékos, spekuláns. Soros a különböző tőzsdei tranzakcióival, árfolyam-spekulációival percenként 8 ezer dollárt, vagyis 1,6 millió forintot is keresett. A dollármilliárdos üzletember mindemellett bőkezű adományozóként is ismert. A világ 25 országában tart fenn alapítványokat.

Fekete napok: az Enron elvesztette energiáját

2001. nyara minden idők legnagyobb tőzsdei botrányát hozta. Az amerikai energetikai óriásról, az Enronról akkor derült ki, hogy 61 milliárd dolláros tartozását képtelen visszafizetni.

A csődeljárás nyomán a részvényesek szinte teljes tőkéjüket elvesztették. Utóbb az is kiderült, hogy az Enron könyvvizsgálója, az Andersen is aktívan közreműködött a mérlegek kozmetikázásában. Sőt a világ két legnagyobb bankja, a Citigroup és a JP Morgan is segített a félrevezetésben. Utóbbiak piaci értéke egy csapásra 20 százalékkal csökkent.

Ferenc József alapította, 1990-ben újrakezdték

A pesti Értéktőzsdét 1864-ben hozták létre.

A világgazdasági válság Budapestet sem kerülte el, 1931 nyarától 1932 őszéig a tőzsdét bezárták. 1990 júniusában tartották a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) alakuló közgyűlését. A BÉT tanácsának első elnöke Bokros Lajos volt. A tőzsdén 1995. januárjától kezdték közzétenni a BUX-ot, vagyis a hivatalos részvényindexet. 1998 novemberében megszűnik a nyílt kikiáltásos kereskedés a tőzsdén. Eltűnnek a kiabáló, mutogató alkuszok a parkettről, a kereskedés elektronikus úton folyik.

Botrány a Mol körül – bírál az MSZP

Az utóbbi napok eseménye: szocialista politikusok élesen bírálták a Mol vezetését. Kiderült ugyanis, hogy az olajipari cég 28 vezetője összesen 10,8 milliárd forint árfolyamnyereséghez jutott olyan értékpapírok után, melyeket OTP-kölcsönből vettek. Az MSZP közleménye szerint a cégvezetők pontosan tudták, hogy a gázüzletág eladását követően nagymértékben növekszik majd a Mol árfolyama. Az Európai Unió országaiban ez bennfentes információnak számít, tilos így jövedelemhez jutni.

A Mol visszautasította a vádakat, arra hivatkozva, hogy a gázüzletág értékesítésének előkészítése egy évet vett igénybe. Mindenki tudott róla, így senkit nem érhetett meglepetés.

Tőzsdei kisszótár: részvény, osztalék és a többi

BUX: a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX nem más, mint a részvények adott napi záróárainak összege.

Részvény: a részvény olyan értékpapír, amely a társasági tőke meghatározott névértékének a megfelelő hányadát testesíti meg. A részvény megvásárlásával a tulajdonos a pénzét névlegesen a társaság rendelkezésére bocsátotta, részt vállalva ezáltal a társaság tevékenységében rejlő kockázatokból, illetve gazdálkodásának eredményeiből (osztalék).

Osztalék: a részvény után tulajdonosát osztalék illeti meg, a teljes alaptőkéből való részesedés arányában.

Blue chip részvény: a legnagyobb, a legjobb, a legismertebb cégek részvényeit nevezik blue chip részvényeknek. Nálunk ilyen a Mol, az OTP, a Matáv és a Richter.

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!