A dixieland utazó nagykövete

– Novemberi koncertjüknek a kongresszusi központban azt a címet adták: „When I’m Sixty-Four”. Azaz: „Amikor hatvannégy vagyok”. Miért?
– Poénból.
– Ennyire vicces a dolog?
– Akár azt is mondhatnám, hogy vicces. De véresen komoly. Viszont az is igaz, hogy régóta készültünk rá: betöltöttem a hatvannegyedik életévemet. Szinte önként adódott, hogy a Beatles-dallal ünnepeljük. Azt is mondhatnám, ezt a poént nem lehetett kihagyni.
– Mit lehet erre mondani? Jó vicc volt. A siker igazolta. A nagy vállalkozás azonban nem ez, hanem az a koncertsorozat, amelyet 2002-ben kezdtek el, és öt éven át minden esztendőben feldolgozzák a dixieland történetét a kezdetektől napjainkig. Honnan az ötlet?

– Három esztendeje határoztuk el, hogy az évi kétszáz-kétszázötven fellépés közül az egyiket, „A” koncertet A jazz születésétől napjainkig címmel egy valóban egyedülálló sorozatnak szenteljük. Az első 2002-ben A ragtime kora 1865–1917, a második tavaly a Chicago aranykora 1917–1927, a harmadik pedig idén A swing világa 1928–1939 címet viselte. Az idei négy és fél órásnál is hoszszabbra nyúlt előadásunkat – igaz, már megszoktuk – zsúfolt ház előtt tartottuk meg, és igaz örömünkre szolgált, hogy a közélet kiválóságai pártállásra való tekintet nélkül megtiszteltek bennünket. Jövőre még egy-egy ilyen nagyszabású hangverseny következik, majd pedig beköszönt 2006, amikor is a Benkó Dixieland Band fennállásának fél évszázados fordulóját ünnepli.

– Több mint négy és fél óra a színpadon; nem kérdezem, hogyan bírja. De hogyan bírja a közönség?
– Szereti. Úgy tapasztalom, nemcsak számunkra repül koncert közben az idő, hanem a széksorokban ülőknek is. A zene ugyanis magával ragad. De azért igyekszünk az egészet oldani is.
– Minden bizonnyal arra gondol, hogy nem csupán fújja, hanem beszél is. Bár tanárember, nem tanárosan magyaráz. Kedves, sokak számára ismeretlen, lebilincselő történetekkel oldja az egyébként sem éppen monoton zenét.
– A koncertjeimen azt tapasztalom, hogy a közönség veszi a dumát, én pedig mindig is szívesen tanulmányoztam annak a zenének a hátterét, amelyet művelek. Egy kis kultúrhistória, történetek, pikáns anekdoták a dixie, a dzsessz világából: elhunyt nagyokról, világsztárokról – olyanokról is, akiket már csak lemezről hallhattam, s olyanokról is, akikkel nagy-nagy örömömre nem is egyszer együtt muzsikálhattam.
– Kikkel fújta?
– Szinte nem is tudnám fölsorolni. Egyetlen emlékezetes történetet mondok: Bangkokban turnéztunk. Egyik este följött a színpadra egy szemüveges, félszemű ember, hogy velünk zenélhessen. Elmondta: ez a műfaj a kedvence. Bemutatkozott: Bhumibol vagyok. Ő volt a thaiföldi király.

– Benkó Sándor ízig-vérig muzsikus és ízig-vérig tanárember.
– A színpadon, úgy érzem, hasznát veszem annak az évtizedes oktatói tapasztalatnak is, amelyet a Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem. Már akkor is azon törtem a fejem, hogy a fizika történéseit miként tudnám
a világ történéseibe beilleszteni, aztán meg arra gondoltam, hogy meg kellene ugyanezt próbálni a dzsessz történéseivel is. Sőt: kézenfekvőek az „átfedések” is, hiszen az alkalmazott fizika teremtette meg a mikrofont, a rádiót, a televíziót, a kép- és hangrögzítés minden lehetséges eszközét, s ez a technikai fejlődés mérhetetlen kihatással volt a zenére. Mondanom sem kell, eszelős mennyiségű anyag gyűlt össze, amely állandóan gyarapodik. A Filharmónia felkérésére aztán a ’70-es évek végétől ifjúsági oktatóműsorokat is vállaltunk; esztendőnként mintegy ötvenezer iskolás ismerkedhetett meg az improvizáció művészetével, a hangszerekkel,
s persze magával a dixie-vel. A közönség korösszetételére jellemző, hogy a koncerteken a színpad előtt hatalmas gyermekfalka szokott összeseregleni, s a városi népünnepélyeken, a kisgyermekeknek, családoknak adott ismeretterjesztő koncerteken a publikum még a negyvenperces pakolást-beállást is meg szokta tapsolni.
– Mi lehet az oka annak, hogy ez a műfaj korosztálytól függetlenül oly népszerű?
– Csak nosztalgiával magyarázni aligha lehet. Egyébként is: a társadalom zenei ízlése koronként erősen változik, az utóbbi másfél-két évtizedben ráadásul szinte már követhetetlenül cserélődik. S egyszer csak azt vesszük észre: a fiatalságnak nincs is saját zenéje. Így indult el egy „revival-h ullám”, és úgy látom, a legnagyobb tömegbázisa ennek a műfajnak van. Szerénytelenül úgy szoktam mondani, hogy három műfaj van: a könnyűzene,  a dzsessz és a Benkó Dixieland Band.
– Mi ez a sajátosság?
– Magyar művészek közreműködésével, néhány kortárs sztár meghívásával kívánjuk hitelesíteni mindazt, amit hozzáadunk
a zenéhez. A sebességet azonban – épp a dixie termékenysége és
az irdatlan ismeretanyag okán – mindennek az átadásához megfelelőképp kell megválasztani. Évente kétszáz-kétszázötven fellépést vállalunk szerte az országban. Kiválasztottunk két „ünnepet”, a nagy tavaszi és az őszi koncertünket, az összes többit e köré építjük fel.

– Idén már ünnepelt: a születésnapját. De mit jelent Benkó Sándor számára az ünnep, a karácsony?
– Nem akarok közhelyeket mondani, nem is teszem. Bár a fellépéseinken sokat beszélek is, inkább szóljon helyettem a zene. A világon először mi vállalkoztunk arra, hogy karácsonyi igeliturgiára klasszikus kórussal bővített New Orleans-i zeneművet komponáljunk. Az eredeti hangzásról két amerikai sztárvendég, az egykor Louis Armstrong zenekarában szerepelt klarinétos, Joe Murányi, valamint Mika Vax trombitás gondoskodott. A budapesti csapat munkáját a Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezette Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar és Berki Tamás tette még teljesebbé. A liturgikus szolgáltatást a misén Bozorády Zoltán evangélikus esperes végezte. Ez a CD-nk bejárta a világot, még a Fehér Házba is eljutott. Aki szereti a mi zenénket, ezzel kívánunk neki boldog karácsonyt.

Benkó Sándor

Előadóművész, mérnök, Liszt Ferenc-díjas (1984), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje (1997) tulajdonosa, emellett számos nemzetközi díjban részesült, köztük Kalifornia állam kormányzójának elismerésében (1985), valamint Ronald Reagan elnök kitüntető elismerésében (1987).

1940. augusztus 15-én született Budapesten

1946-ban hegedülni tanul, 1953-tól szaxofonozik

1957-ben megalapította a Benkó Dixieland Bandet, hangszere a klarinét

1963-ban elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karát

1996-ig ugyanott adjunktus

Kutatási területe a villamos gépek számítógépes tervezése, azon belül az elektromágneses terek numerikus szimulációja

Benkó Sándor honlapja