2004.12.18. 07:03
Együtt az Anconai szerelmesek
Számtalanszor felteszik a kérdést a színésznőnek: rokona-e Ruttkai Évának? Ruttkay Laura bevallotta, sokszor érzett kísértést, hogy azt mondja: igen. Az igazság azonban az, hogy semmi rokoni kapcsolata nem volt a Tündérkirálynővel. A Pesti Magyar Színház színésznője egy napot Debrecenben töltött kedvesénél, Szente Vajknál, aki a Csokonai Színházban játszik. Ha csak tehetik, ingáznak. Bár Laura igencsak elfoglalt – kopogja le –, szinte minden előadásban részt vesz. Legutóbb az Argó című filmben láthattuk. Elmeséli, jót tett a mozinak, hogy forgatás közben Árpa Attila máshová tette a hangsúlyt. Igaz, a színésznőnek ezért sok jelenete kimaradt, de a filmnek javára vált. Ruttkay Laurának nem ez volt az első filmszerepe. Játszott Jancsó Miklós Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél és Bollók Csaba Éjszakák, éjszakák című filmjében is. Laurának december végéig nincs bemutatója. Színes a szereppalettája, a királynőtől kezdve a kisfiúig mindent játszik. Januárban majd kiderül, milyen új feladattal bízzák meg.
A közelgő karácsonyt édesanyjával és nővérével Miskolcon tölti. A szilvesztert kedvesével Békéscsabán. A színésznő várja a nyarat, hogy párjával többet lehessenek együtt. A tavalyi nagyon jól alakult, az Anconai szerelmesek című darabban együtt játszottak. Az előadást január 18-án bemutatják a Pesti Magyar Színházban.
Ruttkay Laura
Miskolc, 1975. február 3.2000: Színház- és Filmművészeti
Egyetem, Pesti Magyar Színház
Főbb színházi szerepei: Godspell,
A néma levente, Vízkereszt, vagy amit akartok, Mirandolina, A windsori víg nők
Díj: Soós Imre-díj (2004)