2004.12.23. 00:00
Élőben közvetítette a rádió a roma közmeghallgatást
– A legnagyobb eredmény, hogy a problémáink a Rádió C segítségével eljuthatnak akár a fővárosban élő százötvenezer romához is. Ezt Zsigó Jenő, a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke emelte ki a legutóbbi józsefvárosi közmeghallgatást értékelve.
A roma rádió által közvetített fórumon elhangzott, hogy idén mindössze tizenötmillió forintot tudtak fordítani a budapesti roma kultúra, művészet és képzés támogatására. Vissza kellett utasítaniuk százhetvenegy tehetséges roma fiatal ösztöndíj kérelmét is, mert a rendelkezésükre álló tizenhatmillió forintból még a meglévő ösztöndíjakat sem tudták biztosítani. Zsigó Jenő hangsúlyozta, hogy a közmeghallgatások legfontosabb célja a fővárosi roma társadalom tájékoztatása és megszólaltatása.