2004.12.30. 00:00
Hallgatag országgyűlési képviselők a parlamentben
Az Országgyűlés 386 képviselői padsorában 21 olyan honatya foglal helyet, akik idén egyszer sem szólaltak fel a parlamentben – derül ki az Országgyűlés Hivatala által készített összesítésből. A „néma” politikusok közé tartozik két volt miniszterelnökünk is, Horn Gyula és Orbán Viktor. Idén a legaktívabb szószólónak Szabó Zoltán (MSZP) bizonyult, aki összesen 159 alkalommal fejtette ki érveit a T. Házban.
A Fidesz soraiból Domokos László került az élmezőnybe 115 felszólalásával. Az SZDSZ-nél Gusztos Péter végzett az első helyen, az MDF-ben Herényi Károly és Csáky András jeleskedett. A miniszterek közül Németh Imre földművelésügyi tárcavezető élt legtöbbször a felszólalás jogával. A beszédek időtartamát tekintve Veres János, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnöke volt a rekorder, összesen 8 óra 30 percen át tartotta magánál a szót.