Hírek

2004.12.11. 07:03

Nóra a színház és az ikrek között

Szilágyi Ágnes

Benkő Nórával nem könnyű beszélgeti, őrületes a zaj körülötte, az ikrei igencsak élénkek. – A jövő héten lesznek a fiúk egyévesek – dicsekszik
a színésznő. Nemrégiben a Magyar Színházban az Egy élet háromszor című darabot mutatták be.
A babák születése után ez az első színházi feladata. Naponta csak négy órát töltött távol otthonától a próbák idején. Addig az ikrekre a pótnagymama vigyázott. Igaz, a főpróba hete már keményebbre sikerült. – Elmondhatatlan jó érzés volt újra próbálni és játszani – vallja be. Benkő Nórát az ország a TV2 reggeli műsorából, a Lazacból ismerhette meg. A színésznő nagyon kedvelte az adást. Izgalmas volt, hogy élő műsort vezethet hetente legalább kétszer. Nem tagadja, hiányzik a tévézés, de az ikrek mellett most még gondolni sem lehet rá. A két fiú mindent egyszerre csinál, ezért jobb, ha két ember tartja rajtuk a szemét. A lakásfelújítás is nagyon sok idejébe került, de megérte – mondta. A hétvégék azért könnyebbek Nórának, mert akkor férje, a tévés Kirády Attila otthon van, és segít neki.
A színésznő úgy tervezi, hogy szép lassan tér vissza a színpadra. Reméli, majd jönnek a feladatok. Hiszen az eddig játszottak lassan lekerültek a színház műsoráról. Ezért örült különösen ennek az új feladatnak.

Benkő Nóra

Budapest, 1971. február 18.

Férje: Kirády Attila

Gyermekei: Ábel és Marcell (2003)

1995: ELTE magyar-francia szak

1999: Színház- és Filmművészeti Főiskola,

Nemzeti Színház

2000-től a Magyar Színház művésze

Film, televízió: A kékszemű, Ábel Amerikában, Titkos háború, Lazac műsorvezetése

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!