Unalmas már Cini és a börtönromantika

UNOM CINIT. A hangját szerettem, de a börtönromantikából kezd elegem lenni. Beleértve a bevonuló-showt, a mágust, aki börtön elé vonul, hogy egy kis reklámot csapjon önmagának. Anynyira unom, hogy már kicsit sem szórakoztat.

VOLT EGYSZER egy asszony az én kis falumban. Az ötvenes években hetvenéves volt. Megsértette a beszolgáltatási törvényt, se tojást, se zsírt, se gabonát nem vitt be a leadásra. Erre kiszállt hozzá az oldalpisztolyos ÁVH-s tiszt egy segéd kíséretében. Kérdezték, miért nem adott le semmit. Azt mondta, azért, mert nincsen más a háznál, csak öt tyúk. Kérdezték, hol vannak, mondta, hogy az ólban. Mondták, hogy hozza ki, de nem hozta. Akinek kell, menjen be érte.

BEMENT a tiszt meg a segéd, Zsófika pedig rájuk zárta a tyúkólat, s hiába ordítottak, nem engedte ki őket. Két órára lecsukta az ÁVH-t, s kapott érte másfél évet. Le is töltötte, hetvenkét évesen szabadult.

EHHEZ KÉPEST unom a Cini-sztorit, bár nála jobban nyilván nem unja ezt senki.