Hírek

2005.01.20. 06:58

Megbélyegzett adósok

Rákerülni könnyű, lekerülni nehéz a banki feketelistáról, amelyen több mint 200 ezer adós neve szerepel. Ha valakit megbélyegeznek, öt évig rajta marad a listán. Sőt az adó-sok többsége attól számítva marad öt évig a BAR-ban, amikor már jó adós, vagyis hitelét teljes egészében visszafizette.

Bán Károly

Elvben egy rossz adós neve akkor kerül be a Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszerbe (BAR), ha tartozása meghaladja a minimálbért és a három hónapot. Ám miután a minimálbér alig több mint egy lakás- vagy áruvásárlási hitel törlesztőrészlete, elég egy rövid ideig tartó fizetési nehézség, s az ember a BAR-ban találja magát. Ráadásul a bankok magát a jogszabályt is eltérően értelmezik.

Akad olyan pénzintézet, amely már néhány ezer forintos elmaradásért adóslistára tette ügyfelét, mert annak tartozása több mint három hónapja fennállt. A rendszer a súlyos és az enyhe mulasztások között nem tud különbséget tenni, emiatt az Igazságügyi Minisztérium a törvény módosítását kezdeményezte.

Tavaly októberig úgy lehetett felkerülni a feketelistára, hogy az ügyfél nem is tudott erről. A banknak ugyanis nem volt kötelezettsége erről tájékoztatni. Azóta a helyzet javult, most már az ügyfelet értesíteni kell erről, s a következményekről is. Sok adós azzal is most szembesül, meddig is marad neve a nyilvántartásban, mikortól ketyeg számára az öt év büntetés. Nos, a jogszabály úgy szól, hogy a mulasztás megszűnése után öt évig kell nyilvántartani a rossz adós nevét. De mikor szűnik meg a mulasztás?

Vagyis éppen akkor vált rossz adóssá, amikor bizonyította, hogy jó adós, s innentől fogva szerepel a neve öt évig a listán. Bár az okokról hivatalos adatok nincsenek, a legtöbben azért kerülnek a BAR-ba, mert elvesztik állásukat – ez derül ki a fogyasztóvédelemhez eljutó panaszok többségéből is.

Az esetek túlnyomó részében a szerencsétlenül járt adós új állást talál, s néhány havi késedelem után ismét rendesen fizet, de a bélyeget hosszú évekig viselheti. A bankok jogszabály- értelmezésétől függően előfordulhat, hogy húsz-harminc évig is.

A bankszövetség szerint egyértelmű a szabály

A hitelintézeti törvény tavaly októberi módosítása óta egyértelmű, hogy a fizetési késedelembe esett, a BAR-ba kerülő adósok adatait a késedelmes tartozás visszafizetésétől öt évig lehet a nyilvántartásban tartani – mondta Auer Katalin, a Magyar Bankszövetség jogtanácsosa. Tehát nem a hitelszerződés lejárata e kezdő időpont. A jogszabály szerint csak azok kerülhetnek feketelistára, akiknek tartozása több mint a minimálbér, s a három hónapot is meghaladja. A két feltételnek együttesen kell fennállnia. A Pénzügyminisztériumban készül a törvénymódosítás.

Kiszolgáltatott az adós a hitelezővel szemben

A fogyasztók kiszolgáltatottságát jelzi, hogy azután kapnak rossz adós minősítést, amikor már nincs is adósságuk. Egy ilyen ügyfél kaphat negatív elbírálást attól a banktól, amellyel szemben késedelembe esett, de emiatt megbélyegzettnek lenni minden pénzintézetnél, méltánytalan eljárás – mondja Dietz Gusztávné, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület pénzügyi szakértője. A megoldás a nyilvántartás lenne, amelyen minden hitelt nyilvántartanának.

Bán Károly -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!