Hírek

2005.01.13. 08:56

Pihenőt kaptak a motorosok

Schiller Zs.

A kétszeres győztes olasz Fabrizio Meoni keddi tragédiája miatt a 27. Dakar-rali szervezőbizottsága törölte a motorosok tegnapi szakaszát. A kétkerekűek mezőnyének tagjai Meoni halála miatt arra kérték a szervezőket: töröljék a szerdai etapot. Az illetékesek eleget is tettek ennek, így a versenyzők repülőgéppel utaztak a mauritániai Kiffából a mali Bamakóba. A tragédia után az osztrák motorkerékpár-gyártó KTM vezetői azt fontolgatják, hogy a cég a jövőben nem vesz részt a Dakar-ralin. A most zajló viadalon induló pilótáiknak pedig azt javasolják: adják fel a további küzdelmet és utazzanak haza. A KTM négy hónapon belül második sztárját veszítette el:
a háromszoros Dakar-bajnok francia Richard Sainct a Fáraó-ralin hunyt el még szeptemberben. A 47 éves Meoni – aki összetettben a második helyen állt – az Atar és Kiffa közötti keddi szakaszon bukott, és az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. A két gyermeket hátrahagyó sportoló a sivatagi száguldás 22. áldozata, a motorosok között pedig a 11. szerencsétlenül járt versenyző volt. Az autósok között a dél-afrikai Giniel De Villiers nyerte a 27. Dakar-rali 12. szakaszát. A második helyen a címvédő – az összetettben továbbra is élen álló – francia, Stephan Peterhansel végzett. A magyarok lapzártánkig nem értek célba.

Eredmények: 12. szakasz, Kiffa– Bamako, 819 km (586 km gyorsasági)
Autósok: 1. De Villiers, Lurquin (dél-afrikai, belga, Nissan Pickup) 7:20:58 ó 2. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi Pajero) 7:23:59 3. Alphand, Picard (francia, Mitsubishi Pajero) 7:27:25
Az összetettben: 1. Peterhansel, Cottret 41:05:13 ó
2. Alphand, Picard 41:28:29
3. De Villier, Lurquin 45:12:46

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!