2005.02.15. 00:00
A kormányfő ígéreteiről a jövő mond ítéletet
A kormány intézkedései ellenére az emberek úgy érzik, nem élnek jól, ezért az eddig folytatott politika változatlanul nem folytatható – egyebek mellett ezt hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc hétfői évértékelő beszédében. – Tudom, hogy még több kellene. Rengeteget tettünk, és mégsem jutottunk elég messzire – emelte ki a kormányfő.
Nos, ezek már valamivel finomabb mondatok, mint amelyekkel a miniszterelnök az utóbbi időben megörvendeztette a nyilvánosságot. Az elmúlt néhány hónapban az is feltűnhetett neki, hogy nem is olyan nagy a jólét Magyarországon, miként azt tavaly őszszel, első parlamenti felszólalásakor gondolta.
Szólt Gyurcsány arról is, hogy szerinte az okos közéleti vitát mintha felváltotta volna a kommunikációs gügyögés. A politikát lassan leváltja a politikai kommunikáció, a kritikát felváltotta a rágalom, a riválisból ellenség lett, a szövetségesből csatlós.
Az igazság kedvéért tegyük hozzá: politikai kommunikációban, saját menedzselésében éppenséggel élen jár maga a kormányfő is. Főleg, amióta hősként győzi le a betegséget, s amikor csak teheti, megtáncoltatja a lányokat, és elveszett vidéki gyermekeket ment. A többi egyelőre egy halom ígéret, amelyeket itt ismét felsorolni nem tisztünk.
A Fidesz frakcióvezetője, Áder János tegnap azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc évindító beszédében magasra tette a mércét saját maga számára és azt leverte. Pontosítanék: magasra tette és leverheti. Majd kiderül.