2005.02.07. 06:10
Bontják a stadiont Győrött
Törökországi túrája előtti utolsó „hideg égövi” meccsén ötöst gurított az orosháziaknak a két hétre Antalyába utazó DVSC, s ugyancsak öt góllal terhelte meg edzőpartnere kapuját a Bp. Honvéd, a Zalaegerszeg és a Sopron is.
A kispestiek már búcsút vettek három légiósuktól (Drobnjak, Horky és Oraze), a tervezett mozambiki különítmény még nem érkezett meg, így a Felcsút ellen a „régiek”osztoztak a gólokon. A tulajdonosváltás idejét élő újpestieknél (az egykori ligaelnök, Muszbek Mihály helyén Kovács Péter lesz a fő részvényes) már játszott ugyan a Győrből távozó volt válogatott Böjte Attila, ám a hátvéd még nem írta alá szerződését a lilákkal.
Egerszegen Sebők Vilmos volt a védelem tengelyében, de maradásáról még nincs végleges döntés. A volt kispesti-cottbusi Hercegfalvi Zoltán nem játszott a Fehérvár anyagi gondokkal küszködő, befektetőt kereső (s a pályán a Vasassal remiző) együttesében. A csatárért külön mecscset vív a Debrecen és a Győr. Utóbbi helyszínen minden romokban: a nézőtér keleti oldalát, a játékos-kijáró felőli részt már ledózerol-ták, hozzáláttak a kiszolgálóépület belső szétszedéséhez is – a bontás jó ütemben halad, noha még nem tudni, mikor s milyen kivitelezővel kezdődik a megújuló stadion újjáépítése. A pénzügyi nehézségekkel küszködő (s dunántúli, talán kanizsai „áttelepüléssel” hírbe hozott) Békéscsabát nem zavarta a bizonytalanság, simán verte román ellenfelét.
Hétvégi eredmények:
Újpest–Tatabánya 3-1 (az NB I-es gárda góllövői: Rajczi, Tóth N. és Kovács Z.),Fehérvár–Vasas 2-2 (Magasföldi, Latteinstein, ill. Waltner és Horváth öngólja),
Honvéd–Felcsút 5-1 (Csobánki 2, Szili 2, Vén), Nyíregyháza–Mihalovce 2-0 (Geri, Kenesei Z),
Sopron–Mosonmagyaróvár 5-1 (Somorjai 3, Bárányos, Tóth M.), Pápa–DAC 1-2 (Róth),
Győr–Komarno 4-0 (Kenesei K., Szabó Zs., Balás, Sándor Gy.), ZTE–Cakovec (Sabo 3, Józsi, Kádár),
DVSC–Orosháza 5-0 (Bogdanovics 2, Sándor T., Kolakovics, Kiss Z.),
Belisce–Pécs 1-1 (Horváth Gy.),
Békéscsaba– Iasi 3-0 (Miculescu 2, Balog Zs.)