Hírek

2005.02.16. 00:00

Gazdatüntetés Budapesten

Hétfőn hajnalban legkevesebb kétezer traktoros indul járműve nyergében a főváros felé, hogy követeléseinek nagyobb nyomatékot adjon. A gazdák közel 90 milliárdnyi uniós támogatás elmaradását sérelmezik.

Kozma Ferenc

[caption id="" align="alignleft" width="306"] A gazdák belátták, hogy a félsávos útlezárással semmire sem mennek, ezért a fővárosba vonulnak
[/caption]A legújabb országos gazdatüntetés forgatókönyve elkészült,
a szervezők a szükséges engedélyek birtokában vannak. A traktorosok február 21-én, hétfőn hajnalban indulnak el a főváros felé. Azért döntöttek így, mert a főútvonalak félsávos elzárásával semmire sem mentek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) illetékesétől kapott tájékoztatás szerint már folynak a tárgyalások a szervezőkkel a helyszínek kiválasztásáról, illetve a közlekedési útvonalak meghatározásáról és biztosításáról, valamint az időpontokról. A Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének álláspontja szerint legalább kétezer traktorral kell számolni, de több autóbusznyi gazda is érkezik
a nagygyűlésre.

Budapest határában veszik át a BRFK emberei a konvojok kíséretét és bevezetik a járműveket Dózsa György útra. Másnap – kedden – a traktorok és az időközben autóbusszal vidékről érkezők besorakoznak a Parlament elé. A Kossuth téren déli 12 órakor nagygyűlést tartanak. A szervezők több tízezer emberre számítanak, és reményeik szerint ott lesznek az uniós társ-gazdaszervezetek képviselői is.

A nagygyűlés után petíciót adnak át a kormányfőnek és a tárca első emberének. Csak akkor vonulnak haza, ha a kormány intézkedik. A demonstráció időtartamát egy hétben határozták meg, így február 28-ig a traktorok Budapesten maradnak.

Miért vonulnak utcára?

Székely Gábor, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének alelnöke szerint a kormány az uniótól kapott pénz kipostázását késlelteti. A tárca a termelési támogatások 60-70 százalékával és közel 3 millió tonna gabona intervenciós felvásárlásával tartozik. Összességében közel 90 milliárd forintról van szó, ami nélkül padlóra kerülnek a magyar gazdák.

Áprilisig fizetnek

Pásztohy András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára a tüntetés hírére kijelentette, hogy

az uniós pénzeket a nemzeti támogatásokkal együtt április 30-ig kell kifizetniük. Leszögezte, hogy a kifizetések folyamatosak: 208 ezer jogosult gazda közül 125 ezren már megkapták a pénzt, a többit áprilisig kifizetik.

Címkék#Vélemény
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!