2005.02.14. 08:35
Nyolcvanmilliós támogatás veszett oda
Nyolcvannégymillió forintról mondott le a főváros, mivel nem sikerült végrehajtania a Széchenyi Tervből megvalósuló bérlakásprogramját. Budapest százötvenmillió forintja mellé ugyanennyi vissza nem térítendő támogatást kapott a gazdasági minisztériumtól.
A tervezett harminckilenc használt lakás helyett azonban harmadik nekifutásra is csak tizenötöt tudott megvásárolni. Mivel a további vásárlást reménytelennek látták, a közgyűlés hozzájárult, hogy a támogatás fennmaradó részét visszautalják a minisztériumnak.
A kudarc okát Ikvai Szabó Imre az elhúzódó közbeszerzési eljárásban látja. A szociálpolitikai és lakásügyi bizottság elnöke lapunknak elmondta, az eladók nem tudták kivárni a hónapokig húzódó eljárás végét. A főváros vagyonkezelőjének egyenként kellett felkutatni és tárgyalásos pályáztatással meggyőzni az eladókat. A tulajdonosok az esetek többségében visszavonták ajánlatukat és harmadik személynek adták el ingatlanaikat.
A tizenöt lakásba már beköltöztek az új bérlők, a hajléktalanellátásból, illetve gyermekgondozási programból kikerült rászorulók.
Csepelen sikerült
A fővárosnak a csepeli önkormányzattal együtt végrehajtott bérlakásprogramja sikerrel zárult. Összesen negyvenhat új építésű lakást vásároltak. Az ingatlanokat már átadták, bérletükre a főváros közszolgálatában dolgozók pályázhattak. Két-két hatvan, illetve nyolcvan négyzetméteres lakás már meg is üresedett.