2005.02.23. 08:19
Volt egyszer egy csapat
A Madách Színházban hétfőn kezdik az első próbát a hármas szereposztással bemutatásra váró musical szereplői. A magyarok szabad kezet kaptak Webbertől, a Volt egyszer egy csapat szinte közös előadás lesz.
A Madách Színház igazgató-rendezője, Szirtes Tamás (60) szinte egy húron pendül a világhírű musicalszerzővel, Andrew Lloyd Webberrel (57). A közös munka huszonkét évvel ezelőtt, a Macskákkal kezdődött. Azután a József és a színes, szélesvásznú álomkabát következett. Szirtes Az operaház fantomja rendezésében már szabad kezet kapott. Nem kellett az eredeti bemutató másolatát színpadra állítania. Webber most együttműködést ajánlott a Madách Színháznak. Így mutatják be májusban a Beautiful Game (Szép játék) helyett Volt egyszer egy csapat címmel a világhírű musicalt.
Szirtes Tamás jövő hétfőn már a színpadon irányítja a színészeket, akiket több mint kétszáz jelentkező közül válogattak ki. Máricus közepén Webber is eljön Magyarországra, és belenéz a próbákba. Kíváncsiak voltunk, Szirtes Tamásnak ez a musical „nagyobb falat-e”, mint az eddigiek. – A Volt egyszer egy csapat talán csak abban különbözik, hogy önálló világbemutató – mondja a rendező. – Májusban három premiert tart a körúti színház, 27-én, 28-án és 29-én láthatja a magyar közönség a darabot.
Bródy Jánost (59) Szirtes kérte fel, legyen a darab szövegírója. – A Volt egyszer egy csapat angol–magyar közös produkció. A feladat eléggé bonyolult, mivel két különböző városban élnek az alkotók. – Bródy szerint a Ben Elton ötlete alapján készült musicalhez szívesen fogadták a magyarok ötleteit is. Viccelődve hozzátette, talán az angolok sem voltak elégedettek a maguk darabjával. Arra gondoltak, hátha a magyarok jobbat készítenek. A Volt egyszer egy csapatban húsz dal szólal meg – árulta el a szövegíró.
A szövegíró Bródy János (1946)
1964: érettségi után került az Illés együttesbe1973: az Illés felbomlik
1974–84: a Fonográf tagja
1978-tól: önállóan énekel
Leltár: 60 lemez, 500 dalszöveg, 100 dal zenéje
Mérföldkő a pályámon
Miller Zoltán (31): „Tizenegy éve kötődöm a Madách Színházhoz. Többek között voltam Marius a Nyomorultakban, Vronszkij az Anna Kareninában. Felváltva játszottam a Fantomot és Raoult Az operaház fantomjában. A Volt egyszer egy csapatról és Johnról alig tudok valamit. Annyi biztos, hogy mérföld-kő lesz a pályámon. Súlyos szerep, de nem nyomaszt. Jól is néznék ki… Viszont nagy kihívás. És hogy mit tudok vele kezdeni, majd meglátjuk a próbák után, az előadáson.”
Nagyon nagy kihívás
Nagy Sándor (22): „A Színház- és Filmművészeti Egyetem musical szakán idén diplomázom. Jelenleg Zalaegerszegen, a Laura című produkcióban próbálok, március 4-én lesz a bemutatója. Ezt követően tudok a csapathoz csatlakozni. Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy bekerülhettem ebbe a rendkívül izgalmas előadásba. A szerepformálásról csak a próbák kezdete után tudok beszélni. Vágyakozással és izgalommal tekintek elé. Hiszen nagy kihívás nekem ez a musical mind az éneket, mind a mozgást illetően.”
Megasztár és színpad
Bálint Ádám (22): „Most a Megasztár foglalja le minden időmet. De mindig is színész akartam lenni. Musicalstúdióban tanultam hosszú évekig. Miután jelentkeztem a TV2 tehetségkutató versenyére, vettem a bátorságot, és elmentem a Madách-beli válogatásra. Amikorra kiderült, hogy én is megkaptam John szerepét, addigra a színház is tudomást szerzett a Megasztárról. Tovább nem titkolózhattam. Először el sem mertem hinni, hogy nagy színpadon játszhatok, s egy világsikerű darab egyik főszereplője lehetek.”
Szilágyi Á.–Váczy A. -->