Hírek

2005.04.29. 09:11

Ausztriát reaktorok veszik körül

A kilencvenes években az akkori osztrák kancellár, Franz Vranitzky meghirdette az „atomerőmű-mentes Közép-Európa” gondolatát. Az álom azonban nem valósult meg, sőt, inkább rémálommá vált. Különösen két erőmű borzolja az osztrák kedélyeket: a szlovákiai Mohiban és a csehországi Temelínben épített energiagyárak.

Gyulay Zoltán

Mindkettő már huzamosabb ideje működik is, Ausztria pedig mindent elkövet a bezárásukért, de mindhiába. Az országot ráadásul körülveszik az erőművek. Az Európai Unióban új atomerőművek fejlesztésére több mint négyszázmillió euró (csaknem tízmilliárd forint) jut a befizetésekből. Természetesen a nukleáris energiát ellenző, atommentes Ausztriából is.

Fejlesztések, határidő-meghosszabbítások, új építkezések a tervek közt

Csehországban a temelíni reaktorok üzembe helyezése óta számos műszaki hiba lépett föl. Ennek ellenére nem hagynak föl a tervekkel és újabbak építését irányozzák elő. Meghoszszabbítanák a dukovanyi erőmű szolgálati idejét is.

Szlovákiában az új olasz tulajdonos előreláthatólag megépíti a harmadik és a negyedik reaktorblokkot is. Az első kettőt

a kilencvenes évek második felében helyezték üzembe.

Magyarországon a paksi atomerőmű üzemidejét további húsz évre meg kívánják hosszabbítani. Budapest el szeretné kerülni egy határokon átívelő környezetvédelmi vizsgálat lefolytatását.

Olaszországban az áramkimaradások miatt másfél esztendeje azt javasolták, hogy a Csernobil után 1986-ban bezárt négy atomerőművet újra fűtsék be.

Bulgáriában a belenei erőművet két további blokkal akarják kibővíteni. Még nem dőlt el véglegesen, hogy melyik raktártípusra esik a választás. A legvalószínűbb a temelíni lesz.

Romániában 2007-ig Cernovoda két új reaktort kap, folynak a harmadik blokk előkészületei.

Svájcban a mühlebergi erőmű működéséhez határidő nélküli engedélyt szeretnének kapni.

Franciaországban egy később meghatározandó helyen új erőművet kívánnak megépíteni.

Franciaországban egy később meghatározandó helyen új erőművet kívánnak megépíteni. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik