2005.04.09. 07:16
Előny a Ferencvárosnál
A női EHF Kupa magyar elődöntőjében fordulatos csatában a Ferencváros egygólos előnyt szerzett idegenben a Cornexi ellen. Holott az első játékrészben egyértelműen az történt a pályán, amit a fehérváriak akartak. Szabó Edina lányai főleg támadásban voltak jobbak a fővárosiaknál. A védekezés mindkét oldalon hagyott kívánnivalót maga után. A hazaiaknál időnként remekül védett a tavaly még a Fradi kapuját őrző Sugár Tímea, elől pedig válogatottbeli társai, Siti Bea, Balogh és Kenyeres villogtak.
A zöld-fehéreknél jóformán csak Tóth Tímea tudta tartani a lépést a hazaiakkal. A második félidőben aztán szerepet cseréltek a csapatok. Összeállt a Fradi védekezése, ami elsősorban a parádésan védő Miklosovának volt köszönhető. A 38. perc végére kiegyenlített a Ferencváros, tíz perccel később pedig már két góllal vezetett. Időnként kicsit elszabadultak az indulatok, a román játékvezetők pedig bőkezűen osztogatták a kétperces kiállításokat. Az 56. percben már négy góllal vezetett az FTC, a hazaiak azonban Balogh és Tápai vezérletével hosszú hajrát nyitottak. Az utolsó percben, kétgólos vendégvezetésnél, Miklosová kivédte Balogh hetesét, ezzel eldőlt a mérkőzés. A vége: Cornexi–FTC 30-31. A visszavágót jövő pénteken rendezik Budapesten.