Hírek

2005.04.06. 08:08

Gyalogszerrel megy Erdélybe

– Szombaton reggel ébredés után kiballagok a Turul madár Kő-hegyi szobrához – mondta munkatársunknak Bencsik János –, Tatabánya és a magyarság jelképéhez. A turul szó jelentése: „az életerő visszatér”. Ebből az életerőből teszek a hátizsákomba, hogy erdélyi magyar testvéreinknek vigyek belőle.

Izing Antal

– Jól értem a szándékát, hogy útja zarándoklat és bocsánatkérés?
– Nem is lehet ezt másképpen érteni a december ötödikei népszavazás után. Feleségemmel együtt akartunk menni, de kisfiúnk született. Kettős állampolgár lett édesanyja jogán, aki gyergyócsomafalvai lány. Fiam születését éppen azért jelentettük be a román hatóságnak is, hogy a fiam, ha felnő, bármi lesz is addig, szabadon járhasson-kelhessen a határon. Könnyebben látogathassa erdélyi unokatestvéreit.

Bencsik János harmincöt naposra tervezi a nyolcszázkilométeres utat. – Üzenni azoknak akarok, akik a nem szavazatukkal véleményem szerint meghosszabították a nemzet sebeinek begyógyulását. Azokhoz is szól, akik nem tartották fontosnak a népszavazást, de azoknak is, akik igennel szavaztak. Őket abban a hitükben akarom megerősíteni, hogy a kapcsolatunkat a magyarságon belül élővé kell tenni.

Bencsik János családja tagjaitól azt hallotta, hogy a népszavazás után sok erdélyi magyar úgy érezte, hogy lemondtak róluk. Ezért aztán ők is lemondtak az anyaországról. – Ebben a helyzetben nekünk kell kinyújtani a kezünket őfeléjük – véli Tatabánya első embere.

Szabadságot vesz ki és május 14-ére, Pünkösd-vasárnap előtt egy nappal tervezi megérkezését Csíksomlyóba.  Életerőn kívűl hálózsák, esőköpeny, váltás zokni és néhány gatya. Mert tíz kilónál nagyobb súlyt nem szabad cipelni, néha elég magunkat is vinni.

Lépésenként akar közeledni

A magyar vándor naponta huszonöt kilométert akar megtenni. A tatabányai Turultól április 9-én indul, Pilisszentlélek felé veszi az irányt. Budapestet kikerüli. Vácnál kel át a Dunán, ahonnan Váchartyány, Hatvan, Jászberény, Jászapáti, Tiszasüly, Kunhegyes, Karcag, Berettyóújfalu, Ártánd, Nagyvárad, Királyhágó, Kolozsvár, Torda, Kalotaszeg útvonalon érkezik meg Marosvásárhelyre. Ott majd eldönti, hogy a Maros-völgy felé megy, vagy Szováta felé Székelyudvarhelyen át a híres csíksomlyói hegyoldalba.

Bencsik János

1965-ben született Szarvason. Agrármérnöki, szociológusi, teológusi és szociális munkás diplomája van. 1990 óta Tatabánya polgármestere. Azelőtt Oroszlányban volt rakodómunkás. Tatabányán családvédelemmel foglalkozott. Politikai pályája az SZDSZ-ben kezdődött, ma Fidesz-tag. Hobbija a kajakozás és a kertművelés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!