Hírek

2005.04.05. 07:37

Különutakat szerveznek a Vatikánba

Már tegnap ezrével jelezték utazási szándékukat magyarok a pápa pénteki temetésére. Valószínűleg buszos utak szerveződnek nagyobb számban, bár repülőjegyek is vannak bőségesen, a Malév azonnal kedvezményes jegyárat alakított ki. Az igazán szűk keresztmetszet a szállásokban mutatkozik Rómában, ahol el is kezdődött a „temetési üzlet”. Az utak szervezése ma fog felfutni.

BAMA

A legnagyobb zarándokút-szervező iroda vezetője elmondta, hogy amióta ismertté vált a temetés időpontja, óriási számban fogadják az érdeklődéseket. Madari Gyula, a Mak-rovilág kft. ügyvezetője közölte: már megszervezték szerdai indulással négy-, illetve ötnapos buszos útjaikat, és van kínálatuk csütörtökre háromnapos repülőgépes utazásra is. Ők több tucat busz indításával számolnak. A Malév tegnap előállt egy kedvezményes, vasárnapig szóló jegyárral, amely közel negyven százalékkal alacso-nyabb a szokásosnál, de meghaladja az egyik fapados társaság tegnap érvényes árát.

A felfokozott érdeklődést igyekeznek meglovagolni az olasz szolgáltatók. Szállásgondok friss foglalás esetén egyébként is voltak Rómában, a tízezrével érkező zarándokok igényeit már csak külvárosi, illetve Rómán kívüli szállodákban tudják kielégíteni. Madari Gyula elmondta, hogy
a jelentős, 25–30 százalékos különhaszon elérésének egyik eszköze, hogy az elsősorban csoportos utazók számára újabb emeleteket húznak fel a szállodai ágyakra.

A szakember az utazók számát nem merte megbecsülni tegnap. Az utak foglalása mától várható, az egyházközségek is szerveznek zarándoklatot, s rengeteg autós utazó is Rómába tart. A Vista utazási irodában tegnap délután még nem tapasztaltak érdeklődést útjaik iránt. Az általuk korábban lekötött kontingens terhére még lehet kapni szállást.

Utak a temetés idejére (Ft)

Négy nap busszal 45 000

Öt nap busszal 50 000

Három nap repülővel kb. 120 000

Néhány repülőjegyár (Ft)

Malév (április 4–10.) 71 200

Sky Europe* 47 100

AUA (Bécsből) 216 000

* hétfő délutáni állapot

Jellemző szállodai árak Róma külterületén (kétágyas, reggelivel, fő/éj/euró)

Háromcsillagos 155

Kétcsillagos 100–120
B. M.

Öt nap busszal 50 000

Három nap repülővel kb. 120 000

Néhány repülőjegyár (Ft) Malév (április 4–10.) 71 200

Sky Europe* 47 100

AUA (Bécsből) 216 000

* hétfő délutáni állapot

Jellemző szállodai árak Róma külterületén (kétágyas, reggelivel, fő/éj/euró) Háromcsillagos 155

Kétcsillagos 100–120 -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!