Hírek

2005.04.07. 00:00

Naponta kilencmillió forint most a tét

Napi kilencmillió forint kötbér vállalásával nyert megbízást a XVI. kerületi, Jólaki utcai szakrendelő felújításának kivitelezője. Április elejére világossá vált, hogy nem tartható a kitűzött április 15-i határidő. Ezért azonban a vállalkozó aligha vonható felelősségre, hiszen a megbízó időközben többletigényeket jelentett be.

Kováts A.

Már nem állapítható meg, hogy a csúszásért a kivitelező vagy a pótmegbízások felelősek-e. A kerületi vezetés szerint végső céljuk minél korszerűbb létesítmény kialakítása volt, ezért tértek el az eredeti tervektől. Az ellenzék hiányos előkészítésről beszélt az önkormányzat testületi ülésén. Utaltak arra, hogy a vállalkozó ütemtervében kezdetektől számolt a késéssel.

Baják Gyula alpolgármester (SZDSZ) a pótigények között említette a gyerekrendelő felújítását. Többletfeladatot jelentett egy röntgengép beszerzése is, amelyre a korábbitól eltérő beépítési előírások vonatkoznak. Kaszás Gábor független képviselő úgy vélte, hogy a vállalkozó a valóságtól elrugaszkodott összeget akar felszámítani az utólag felmerülő pótmunkákért, ezeken gazdagodva.

Kitolták a határidőt

A kiterebélyesedő beruházás kényszerének engedve a XVI. kerület képviselő-testülete egy hónappal elhalasztotta a felújított szakrendelő átadását. A félmilliárd forintos beruházásnak a döntés értelmében május 15-re kell elkészülnie, a pótmunkákkal együtt. Az intézet a munkálatok alatt is üzemel.

15-re kell elkészülnie, a pótmunkákkal együtt. Az intézet a munkálatok alatt is üzemel. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!