Hírek

2005.04.26. 00:00

Talán a gazdák nyelvét beszéli az új miniszter

BAMA

A közvélemény és a szakma még meg sem emésztette az agrárminiszter-cserét, az új miniszterjelöltről máris egymás után látnak napvilágot a kritikák. Bármily hihetetlen, még a legvérmesebb jobboldali hozzászólók sem Gráf József pártpolitikai múltját hánytorgatják fel, azt, hogy pártember a javából. Pedig még akkor is inkább az, mint mezőgazdasági főiskolát végzett szakember. Még csak nem is azt teszik szóvá, hogy az agrárszektorral elsősorban igazgatósági tagságokon keresztül került kapcsolatba. Nem, hanem a nyelvtudás hiányát.
Tény, hogy az Európai Unió tagországainak mezőgazdaságával kapcsolatos legfontosabb döntések Brüsszelben születnek meg. Így ha már elfogadásuk előtt bele akarunk szólni, akkor azt a helyszínen kell. Ott pedig leginkább angolul és franciául folyik a beszélgetés. Az is tény, hogy a tárgyalásokon még ma sem ritkaság a tolmács, de az is, hogy az igazi lobbizáshoz már nem szívesen használják a fordítót.
Sajnos az idősebb politikus generáció derékhadának életéből, különösen, akik vidékről indultak – tisztelet a kivételnek – kimaradt a nyelvtanulás. Ettől persze még lehetnek kiváló szakemberek és nagyszerű politikusok, csak hát ilyen Brüsszel-központú világban ez komoly hátrány.
Most már csak abban bízhatunk, hogy az új agrárminiszter
legalább a saját kormányával képes megértetni magát. Az pedig külön pozitívum, ha a gazdák nyelvét is beszéli…

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!