Hírek

2005.04.13. 00:00

Vásári alkudozás folyik az államfő személyéről

Árpási Zoltán

„Meglepő” kijelentést tett tegnap az SZDSZ elnöke. Azt mondta, a köztársasági elnök jelölése körüli vita miatt nem szabad veszélyeztetni a koalíciós együttműködést. Amit jóhiszeműen úgy értelmezhetünk, hogy a szabad demokratáknak fontos a közös kormányzás. Ezért végül majd beadják a derekukat, és elfogadják a szocialisták eleddig egyetlen hivatalos jelöltjét. Kevésbé jóhiszemű megközelítés szerint miután fontos a koalíció fennmaradása, az MSZP ügyeljen rá. Engedjen a negyvennyolcból, a párttagság többségének akarata szerinti jelöltből. Kár lenne tehát kockáztatnia.

Márpedig a két párt egyre inkább a kockáztatás felé sodródik. Nyilatkozat nyilatkozatot követ, s a szocialisták egyes politikusai úgy üzengetnek a másik félnek, ahogy az óvodások mondogatnak oda egymásnak a homokozóban. A különbség annyi, hogy a sértegetéseket a gyerekek másnapra kialusszák, a politikusok viszont egy életre megjegyzik. A kínai filozófus, Lao Ce tanításáról nem beszélve: „amit összenyomnak, kiszélesedik, amit gyengítenek, megerősödik”. Vagyis a becsmérlés inkább dacot, mint megértést vált ki a sértettből.

A párton belül sem jobb a helyzet. Szili jelölése a szakadás szélére sodorta a szocialistákat. A királycsináló Toller szembekerült a „királlyal”, Gyurcsánnyal, aki viszont épp tegnap cáfolta, hogy külön alku kötésére készül.

Csupán az a tragikus, hogy a vásári alkudozás a legfőbb közjogi méltóság személyéről folyik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!