Hírek

2005.05.17. 00:00

Üveg mögé került az ördög bibliája

– Magam is nagy zsugás vagyok – hangoztatta Koltai Róbert, miközben megnyitotta az Iparművészeti Múzeum kártyakiállítását. Az augusztus 20-áig látható tárlatot az intézmény saját gyűjteményéből állította össze.

Lázin M. A.

[caption id="" align="alignleft" width="292"] Augusztus 20-áig tekinthetjük meg a fővárosban a kártyakiállítást
[/caption]Közben az ismert színésztől megtudjuk, ez a ritkán kiállított tárgycsoport ikonográfiai, kultúr- és grafikatörténeti szempontból egyaránt értékes és érdekes. Minden korszak és technika látható itt. Így a 16. századi bécsi metszők még fel nem vágott kártyaívei éppúgy, mint a 20. századi hazai munkák. Az ördög bibliájának kétszázötven esztendős képviselői a színezett fametszetes tarokk-kártyák.

A rögtönzött tárlatvezetésből kiderül, az idők folyamán egyre népszerűek lettek a különböző típusú tarokkok. Így például a kínai, melynél a lapokon a jelenetek a Kelet titokzatos világát idézték föl. De keresett volt a mitológiai tarokk is, ahol a görög– római istenvilág neves alakjait nyomták a papírra. Kevesen tudják, de a lapocskák nem csak játékként értékesek. Fontos kordokumentum a vár-, város- és látképes tarokk, amely bemutatja Európa településeinek jellegzetes építményeit is.

Minden nagyobb történelmi esemény nyomot hagyott a kártyán. Így a látogatók előtt újra elvonulnak a napóleoni háborúk hősei és a hajdani politikusok arcképei. A kiállításhoz magyar és német nyelvű, színes képekkel illusztrált katalógus készült. Ennek szerkesztője és szerzője Jánoska Antal, a téma ismert szakértője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!