Hatalmas óriások évezredes csatája

Június 10–12. között Visegrádon rendezik meg a 11. amatőr szumó Európa-bajnokságot. A szervezők mintegy 350 sportolót és háromezer nézőt várnak. Valóban remek szórakozás nézni a 150 kiló körüli harcosokat, és csodálni fürgeségüket, ügyességüket.

A szumó, a japán küzdősport szabályai igen egyszerűek. A lényeg, hogy a két harcos közül az veszít, akinek a talpán kívül bármelyik testrésze előbb érinti a küzdőtér talaját, vagy kívül kerül a rizsháncsból font határoló kötélen. Nyilván, az ember minél inkább elmélyül a szumó tanulmányozásában, annál több érdekességet talál. Ilyenek a különböző versenyzői osztályok (a két legfelsőben mindössze 70 profi szerepel), a szabályok, a sportághoz kapcsolódó rituálék, a felvett nevek, és természetesen a sportág eredete.

A szumó legalább kétezer éve jelen van a japán kultúrában. Az első japán írásos emlék a 8. században szintén megemlíti a szumót, mint két isten küzdelmét. A győztesnek köszönhetően foglalhatták el a japánok a szigeteket, és az ősi birkózó istentől eredeztetik a császári családot. Ami kezdetben egy sintoista, vallásos mezőgazdasági szertartás volt, az a 3–4. században vált sporttá. A 9. századra készen állt a versenyrendszer, és kialakultak a szumó első konkrét szabályai. A középkorban vált igazán népszerűvé, szinte minden eseményt egy tornával ünnepeltek. Ekkor alakultak ki a mai klubok ősei. A 17– 18. század volt az aranykor, ekkor váltak véglegessé a szabályok és a bíráskodás. A harcosokról színdarabokat írtak, metszeteket készítettek. A 19. században a nyugati világra nyitó Japánban veszélybe kerül a sportág, amit sokan a feudalizmus jelképének tartanak, végül a császár fellépése mentette meg. A szumó profi osztályát több mint ötven versenyistálló alkotja, de alig hetven olyan rikisi van, aki pénzért lép a küzdőtérre. A karrierjüket befejező szumósok, ha tehetik, iskolát nyitnak, de nem egy közülük éttermet vezet.

A tornákon a birkózók előre összeállított párokban küzdenek egymással. A mérkőzéseket hat bíró figyeli, a főbíró hirdeti ki az eredményt. Az összecsapásokat felvezető szertartások rendszerint tovább tartanak, mint maga a küzdelem. A harc többnyire pár másodperc, ritkák a „maratoni” hosszúságú egy-két perces csaták. A szumónak nincsenek magyar kifejezései, így nem árt megtanulni a tornákon használt  legfontosabb szavakat.

Banzuke
Az aktív birkózók ranglistája, minden verseny után 13 nappal frissítik

Baso
Szumó torna, mérkőzéssorozat

Dodzsó
A szumó küzdelmek színtere, magas agyagemelvény, süllyesztett szalmabálákból kialakított körrel

Gumbai
Harci legyező, ami a játékvezető kezében van a ringben. Ezzel irányítja a birkózókat a mérkőzés előtt és közben, s ezzel jelzi a győztest

Gjodzsi
A játékvezető, aki a ringben áll, hogy hivatalossá tegye a küzdelmet

Heja
„Versenyistálló” (eredetileg: szoba), a rikisik szállásául és edzőhelyéül szolgáló épület

Honbaso
A hat nagy viadal, ezek számítanak bele a profik értékelésébe

Icsimon
Egymással kapcsolatban álló heják csoportja, öt ilyen van

Itto-tokoyama
Első osztályú fodrász

Jao-cso
„Leadott” meccs, ahol az egyik birkózó hagyja nyerni a másikat

Jokozuna
Az aktív szumó csúcsa, ez a Nagy Bajnok rangja Kimarite A hetven győzelmi technika és két gondatlanság neve, amelyekkel egy szumó küzdelem eredményét írják le

Makunoucsi
A profi szumó (Ózumó) legfelső osztálya

Mavasi
A birkózók által viselt rendkívül erős anyagból készült ágyékkötő, védi a nemiszervet, és megkönnyíti a fogásokat

Oicsó-mage
Gingkolevél alakú hajstílus, a hajcsomó a tetején úgy néz ki, mint egy kis legyező

Ozeki
Bajnoki rang, amelyet a Japán Szumószövetség adományoz

Rikisi
„Erős ember” vagy „erőharcos”, a birkózók általános megnevezése

Szagari
A mavasin lógó rojtok

Szekitori
A két legfelső osztályban szereplő rikisik megnevezése, akik fizetést is kapnak

Sikona
A birkózó „harci neve”

Sio-maki
A mérkőzést megelőző szertartásos sószórás

Te-gatana-o-kiru
A győztes által végzett rituális karcsapások