Hírek

2005.07.22. 06:48

Még egy hónap felfordulás

Alig hihető, hogy egy hónap múlva csillog-villog a metró Baross téri állomása, akkora most a felfordulás. A BKV tegnap megengedte az újságíróknak, hogy bepillantsanak a felújítás helyszínére.

Vajta Zoltán

[caption id="" align="alignleft" width="285"] Sokan dolgoznak a metró Baross téri állomásán. A falakat kibontották, s meg is hagyják majd ilyen íves szerkezetűnek. Persze díszburkolatot tesznek rá.
[/caption]A mélyben lévő építési helyszín most olyan, amilyet csak háborús filmekben látni. Az állomás halványan emlékeztet korábbi arcára. Mindenfelé beton és vas. A levegőben por száll. Nemcsak a falakon, a padlón ül meg, hanem az ember torkában és valószínűleg a tüdőben is. Idén nyolcmilliárd forintot költenek a metrófelújításra. Ebből hárommilliárdot három állomásra, a Baross térre, az Astoriára és a Batthyány térre építenek be. Befejezik a sínek cseréjét és az alagút szigetelését a Deák tér és a Stadionok között. A pályával lényegében már végeztek, most az áramforrásként szolgáló oldalsó síneket cserélik.
A burkolást végző munkások három műszakban dolgoznak, éjjel-nappal. A sínekkel foglalkozó brigádok reggel hétre járnak, és délután négykor végeznek.

A munkások azt mondják, ez a munka sok szempontból nehezebb a sima vasútépítésnél, amivel év közben keresik kenyerüket. Nem mindenki bírja a kilenc–tíz órás bezártságot, különösen az alagútban. A port szinte már észre sem veszik. Aki a Stadionokhoz közel dolgozik, annak kilencszáz métert kell gyalogolnia az alagútban a Baross téri kijáratig. Nem csak a munka felvételekor és a műszak végén, hanem ebédidő előtt is. Azt ugyanis nem a porban, hanem a felszínen költik el a munkások. Nagyon fárasztó végigmenni a közel egy kilométer hosszú alagútban. Még az a szerencse, hogy a mosdóba nem kell ennyit gyalogolni. Kék mobilvécéből többet is felállítottak odalent.

Egy előnye mégis van a föld alatti munkahelynek. Nem befolyásolja az időjárás a munkavégzést. Nincs hőség, és jöhet akármilyen özönvizet hozó vihar, itt legfeljebb csak a talajvíz szivárog a falakból. Az se sokáig, mert egy hónapon belül befejezik a szigetelést. Ehhez teljesen szétkapták az állomást. Már eltűntek a falakról a jól ismert márványlapok. Sőt, a falaknak is nyoma veszett.

Az új állomás tágasabb lesz, mint elődje, és egyáltalán nem hasonlít a korábbi dobozformára. A falak ívesen követik az alagút ívét, így csaknem egy méterrel szélesebb a peron, a huzat pedig kisebb lesz az állomáson. A padlón meghagyják a régi köveket, de fényesre csiszolják. Ahol a szélesítés miatt eddig nem volt padló, ott a régihez hasonló követ fektetnek le. Az egész leginkább a Kossuth téri állomásra emlékeztet majd. Közben építik az új mozgólépcsős kijáratot is, pont szemközt az eddigivel. Zárt ajtó mögött látható a hatalmas gödör nyílása, amely miatt korábban lezárták a Baross tér egy részét. Itt viszi majd az utasokat a felszínre az új mozgólépcső. Egy darabig együtt üzemel a régi lépcsővel. Amikor azonban építik a 4-es metró itteni állomását, csak ezen az új kijáraton lehet majd a felszínre jutni.

Az augusztus 20-ai tűzijáték napján újra jár a metró

Már csak egy hónapig kell kibírniuk a budapestieknek a metrópótló buszokkal. Augusztus 20-ától újra a teljes vonalon jár a 2-es metró. Ekkor adják át az új állomásokat is. A Baross tér, az Astoria és a Batthyány tér megálló a Blaha Lujza térhez és a Kossuth térhez hasonlít majd. Megszűnik a depressziós, halvány neonfény, a piszkos falak ragyognak. A mozgáskorlátozottak számára azonban csak 2007-re építik be mindenhol a lifteket. A nem látók részére is ekkor fektetik le a tájékozódásukat megkönnyítő vakvezető sávokat. A BKV szerint így biztonságosabb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!