2005.07.07. 06:26
Nyolcmilliárdos vásárváros
2015-ig összesen hét és fél milliárd forintot költ a kőbányai vásárváros fejlesztésére a tulajdonos francia–magyar konzorcium. Az építkezés két év múlva kezdődik.
[caption id="" align="alignleft" width="301"] Négy év múlva egy tizenkétezer négyzetméteres konferenciaközpont lesz a vásárváros bejáratával szemben. A szálló sorsa egyelőre bizonytalan.
[/caption]– Ezerötszáz fő befogadására alkalmas, tizenkétezer négyzetméteres csarnokot építünk a Hungexpo bejáratával szemben. Kialakítjuk a vásárváros belső közlekedését, és létesítünk egy hatezer férőhelyes parkolót – sorolta nagyszabású terveiket Olivier Ginon, a francia GL Events csoport elnöke a Hungexpo plazmatévékkel és óriási kivetítőkkel felszerelt 25-ös pavilonjában.
Az 1978-ban alakult cég a TriGránit Rt.-vel és a West End Rt.-vel közösen hétfő délután utalta át a nyolcmilliárd forintos vételárat a Hungexpo Rt. hetvenhét százalékos állami tulajdonú részvénycsomagjáért. Kedden már megtartották az első vezetői konzultációt, szerdán pedig a nyilvánosság elé tárták elképzeléseiket. Szeptemberben elkezdik a tárgyalásokat a Hungexpo munkatársaival, novemberre elkészítik a tervdokumentációt. Ha minden a tervek szerint halad, 2007 elején megtörténhet az első kapavágás.
Ilyen tempó mellett könnyen elképzelhető, hogy 2009-ben már állni fog a hipermodern, többfunkciós létesítmény. A konzorcium a következő négy évben öszszesen ötmilliárd forintos beruházást tervez a területre, állami támogatásra nem számítanak.
– 2015-ig építünk egy újabb nagy csarnokot, és további kiállítási területeket létesítünk.
A barcelonai nemzetközi rendezvényközponthoz, a lyoni kongresszusi központhoz vagy a toulouse-i kiállítási parkhoz hasonlót. Ezek szintén a cégünk által menedzselt létesítmények – mutat a kivetítőn sorra felvillanó hatalmas, korszerű, merész építészeti stílust képviselő épületekre az elnök. – Feszülten várjuk, hogy kiderüljön, melyik város lesz a 2012-es olimpiai játékok helyszíne. Ha Párizs győz, akkor abban is aktívan részt veszünk majd.
Néhány órával később valószínűleg jófajta francia pezsgővel teli poharak koccantak volna össze a 25-ös pavilonban, ha London helyett Párizs kapja a rendezés jogát. Sebaj, Ginon úr azt ígérte, Budapest is felveheti majd a versenyt a fő nyugat-európai rendezvényhelyszínekkel, akár Béccsel, Koppenhágával vagy Berlinnel.
– A magyar főváros jelenleg a harmadik helyen áll Közép-Európában Brno és Poznan mögött a kiállítások fogadása terén. Prága után pedig a második legfontosabb kongresszusközpont. Bár most még nincs megfelelő helyszín nemzetközi konferenciák számára. Erre lesz alkalmas a Hungexpo. Információink szerint már megvan a kormányzati szándék egy új kongresszusi palota építésére is.
Addig is, amíg mindez elkészül, változatlanul folytatódnak a kiállítások a kőbányai vásárvárosban. Lesz BNV, utazáskiállítás, Konstruma és FeHoVa. Bár az is igaz, hogy kicsit más, szebb és jobb kivitelben.
Tíz év alatt nagyon sok pénzt költenek fejlesztésre
Az ÁPV Rt. tavaly augusztus 2-án írt ki nyílt, nyilvános, kétfordulós pályázatot a Hungepo Rt. állami tulajdonú részvénycsomagjának értékesítésére.A legjobb ajánlatot az egyik hazai nagy bank által támogatott Carion csoport tette. Az ötmilliárd forintos vételáron felül öt év alatt tízmilliárdos fejlesztést ígért, míg a Demján Sándor nevével fémjelzett konzorcium először hatmilliárd forintot és ugyanannyi idő alatt ötmilliárd forintos beruházást vállalt.
Végül a Trigránit–GL Evenst konzorcium a nyolcmilliárd forintos vételár mellett tíz év alatt 7,5 milliárd forintos fejlesztést ígérve nyert.
A legjobb ajánlatot az egyik hazai nagy bank által támogatott Carion csoport tette. Az ötmilliárd forintos vételáron felül öt év alatt tízmilliárdos fejlesztést ígért, míg a Demján Sándor nevével fémjelzett konzorcium először hatmilliárd forintot és ugyanannyi idő alatt ötmilliárd forintos beruházást vállalt.
Végül a Trigránit–GL Evenst konzorcium a nyolcmilliárd forintos vételár mellett tíz év alatt 7,5 milliárd forintos fejlesztést ígérve nyert. Négy év múlva egy tizenkétezer négyzetméteres konferenciaközpont lesz a vásárváros bejáratával szemben. A szálló sorsa egyelőre bizonytalan. -->