Harcias őslakosok otthona

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Jobb oldalon halad a Várból lefelé az Ostrom utca. A borsos ár ellenére mindkét oldalon egész nap parkolnak az autók. Az utca vége az éles kanyar után, a Széna téren van.
[/caption]– Hogy jó-e itt élni? A lehető legjobb! Igaz, hogy zaj van, és most is benzingőzben álldogálva nézzük a Váralját – áll meg néhány pillanatra levegő után kapkodva Kapuszta Erzsébet az Ostrom és a Szabó Ilonka utca sarkán. Felfelé megy az utcán, mielőbb túl akar lenni a fáradtságos úton. – Az sem kellemes, hogy kiköpöm a tüdőmet, mire a Fény utcai piacról felérek a teli kosarammal ezen az emelkedőn. Mégis, nézzen csak itt körül. Maga lecserélné bármire is ezt a csodálatos budai panorámát? – kérdezi teljesen jogosan az ötven év körüli helyi lakos. A várnegyedből lefelé sétáló japán turisták is megállnak, visszanéznek. A Bécsi kapu és a Magyar Országos Levéltár szemet gyönyörködtető épülete magasodik föléjük. Előttük fut öszsze a Várfok, a Fiath János és az Ostrom utca. Találkozásuknál zöld háromszögként díszeleg egy apró sziget, ideális pihenő a vár nyújtotta kulturális–történelmi élményektől kifáradt turistának. Oldalt a norvég királyság nagykövetsége várja állampolgárait, tetszetős formájú épülettel, kovácsoltvas rácsos ablakaival. A sarki ház előtti különleges kockakő már nem ér át az út túloldalára. Kiábrándítóan romos, ízléstelen sárga tömbház a folytatás. Omladozó falán szinte méltatlanul hirdeti tábla egykori lakóját, Szabó Ilonka operaénekesnőt. A Budapesti Operaház kimagasló tehetségű szopránja 1934–től haláláig volt az épület lakója.

Lefelé haladva felemás a látvány, új építésű, mégis piszkos épületek és régi, patinás házak váltják egymást. Főként idős emberek nyitják a boltíves kapukat, a fiatalok többsége a Várba tart. – Igen, ez egy őslakos, családias környék. A szüleim is itt élnek születésük óta, soha nem is akartak elköltözni – meséli Madocsainé Fráter Ildikó az Ostrom és a Batthyány sarkán, szintén tömött bevásárlókosárral a kezében. – Szeretem ezt a környéket, mert biztonságos. Legalábbis a város más részeihez képest. Válogatott emberek laknak errefelé, akik próbálják megőrizni az utca hangulatát. Ritkán adják ki üzletnek a lakásaikat. Jó a közlekedés, és ami az itt élőknek nagy előny: közel van a templom. A legtöbb probléma a parkolással van. Tudnia kell vezetni annak, aki ezen az emelkedőn be akar állni a megmaradt szűk helyekre. Pedig megkérik az árát a várakozásnak! A lányom azért nem hozza rendszeresen a dédanyjához a gyermekét, mert nem akar vagyonokat itt hagyni a parkolásért – teszi hozzá. Kétszáznyolcvan forint óránként valóban borsos ár, még-sincs egyetlen hely sem az egész utcában a járdaszélen várakozó autóktól. Sokaknak a Nemzeti Hírközlési Hatóságban van elintézni valójuk, mások az Oscar nevű amerikai bárban múlatják az időt. Vagy a pár percnyi távolságra lévő Moszkva térre sietnek.

Útjuk során sokat szenvedett épületek mellett haladnak el, amelyek közül már csak egy-kettő kiált azonnali segítségért. A második világháború bombázásaiban romba döntött vagy erősen megrongált házak többségét helyreállították. Először a tetőt cserélték ki mindenütt, utána láttak hozzá a falak foltozgatásához. De ma már ez sokaknak csak emlék, másoknak még az sem. Vannak, akik sosem jártak még erre. Nem mennek tovább a sarki gyorsétteremnél.

Harcok emlékét idézi a hangulatos budai utca

Az Ostrom utcát a XIX. században Akác, később, a XVIII–ban pedig már Köves utcának hívták. Már a középkorban is nagy jelentősége volt, hiszen a budai Vár északi részét az itt futó Kerékgyártó úton át lehetett megközelíteni. 1541-ben ebből az irányból szivárogtak be rövid idő alatt az erődöt elfoglaló török csapatok. Ugyancsak komoly harcok színtere volt a környék 1686–ban, amikor a Lotharingiai Károly vezette felszabadító csapatok visszafoglalták Budát. Akkor sok ház teljesen megsemmisült a várvédő harcokban.