Botrány a Nobel-díj körül

Nem tudott időben dönteni a zsűri, ezért erre a hétre kellett elhalasztani annak kihirdetését, hogy az idén ki legyen a kitüntetett a Nobel-díjak irodalmi kategóriájában. Mivel a jelölés is, a döntés is titkos, csak találgatni lehet, hogy főleg ízlésbeli eltérések miatt volt tanácstalan az odaítélő bizottság. A testület egyik tagja, Knut Ahnlund svéd író további botrányról gondoskodott: lemondott a tagságáról, mert véleménye szerint a tavalyi díjazott, az osztrák Elfriede Jelinek „hosszú időkre összezúzta a kitüntetés értékét”.

Természetesen az irodalmi Nobel-díj is megalapítása óta visszatükrözte az adott kor konjunktúráját, divatját, a korszellemet. Így aztán mindig adódtak viták is. Miközben ugyanis a fizikai, a kémiai, az orvosi Nobel-díj vagy az azzal azonos közgazdasági Nobel-emlékdíj (amely az alapító Alfred Nobelnek eszébe sem jutott, sőt) esetében kézzelfogható tudományos eredményeket lehet fölmutatni, addig az irodalmi és a béke kategóriában a döntés mindig is ingatag lábakon állt. Hatalmas fölhördülés kísérte, amikor tavaly bejelentették Jelinek nevét. Az osztrák írónőt „parttalan obszcenitással” és „abszolút nihilizmussal” jellemezték, méltatásában Kafkához, Joyce-hoz, Brechthez hasonlították, akik azonban soha nem kaptak Nobel-díjat. Kafka ugyanis csak halála után vált ismertté, s hogy Brechtet sem hívták meg soha Stockholmba, sokan azt is rendben lévőnek tartják.

A listát olyan nevek ékesítik, mint például Thomas Mann (1929), T. S. Eliot (1948), Samuel Beckett (1969) vagy Imre Kertész (2002), Dario Fo (1997), William Golding (1983), továbbá Rudolf Eucken (1908). Hogy Rudolf kicsoda? Éppen erről van szó. Jóformán még saját korában is alig ismerték. Az alapító végrendeletében épp az alkotások nemzetközi elismertségét és semlegességét teszi a döntés fő sarokpontjává. A döntések azonban szupertitkosak, a jegyzőkönyveket ötven évre titkosítják, és a svéd akadémia rendkívül visszafogott, a bizottság tizennyolc tagját bár aura övezi, szinte senki nem ismeri. Sem a személyüket, sem pedig az ízlésüket. A Nobel-díjak kicsit olyanok, mintha az égből hullanának alá, s ha valakinek nem ez volna a benyomása, hát meggyőzik róla a mesés összegű csekkek.

A legelső díjazott, a francia Sully Prudhomme még százötvenezer koronát (mai árfolyamon alig több mint négymillió forintot) kapott, a mai csaknem tízmillió koronát (nagyjából kétszázhatvannyolcmillió forintot). A mai anyagias világban tekintélyt sugárzó summa.