2006.01.17. 18:50
Helikopterek: nem nyomoztat az ügyészség
A Fővárosi Főügyészség kedden bűncselekmény hiányában a nyomozás megszüntetésére utasította a rendőrséget a mentőhelikopter-botránnyal kapcsolatban. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) korábban azért jelentette fel a gépeket január elejéig üzemeltető BASe Kft-t, mert a szerződésbontás után az nem adta át a mentőszolgálat tulajdonában álló légi járműveket.
Sikkasztás és a közlekedés biztonsága elleni vétség gyanúja miatt házkutatást végeztek a cégnél, lefoglaltak 10 helikoptert, valamint a gépekhez tartozó dokumentációkat. A BASe Kft. képviselője emiatt panasszal élt, amelynek a Fővárosi Főügyészség helyt adott. Hónapokig is eltarthat azonban, mire a mentőhelikopterek újra a levegőbe emelkedhetnek. Az OMSZ és a BASe Kft. megegyezése lenne szükséges ehhez. A felek vitáznak, így nem kizárt, hogy a bíróságnak kell majd döntenie.
„Az Országos Mentőszolgálat megdöbbenéssel fogadta a hírt, amely szerint azok az állami tulajdonú mentőhelikopterek, amelyeknek már kizárólagos üzemeltetői jogával is rendelkezünk, ismét a jelenleg hanyag üzemeltetéssel is gyanúsítható cég kezébe kerültek” – írta Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője lapunkhoz eljuttatott közleményében. Hogy mikor állhatnak újra szolgálatba a gépek, az OMSZ szerint kérdéses az ügyészség döntése után. A légimentést addig a honvédségi helikopterek, valamint a budaörsi gép biztosítja. A BASe Kft. illetékesét lapzártánkig nem értük el.