Hírek

2006.04.26. 11:25

Amnesztiát kaptak a szökevényeknek

Az új amnesztiatörvény felment a felelősségre vonás alól több ezer katonaszökevényt.

BAMA

Az amnesztia mindazokra vonatkozik, akik 2000. október 7-e után megtagadták a katonai kötelezettség teljesítését - jelentette ki Vladimir Vučinić, a Belgrádi Kerületi Bíróság katonaügyi osztályának vezetője. "A mi osztályunkon, amely nagyjából Szerbia egyharmadát fedi le, megszüntetjük az eljárást 1 500 személy ellen. Minden második személy után körözést is kiadtunk, az új törvénnyel összhangban azonban most ezeket a körözéseket visszavonjuk", jelentette ki Vučinić, jelenti a B92.

Ez azt jelenti, hogy megszüntetik az eljárást minden olyan személy ellen, aki megtagadta a hadkötelezettség, a nyilvántartásba vétel és az ellenőrzések elvégzését, illetve csalással, önkényesen távol maradva vagy a hadseregből megszökve kerülte meg a hadkötelezettséget. Az ilyen cselekmények miatt korábban már elítélt személyek a törvény értelmében nem fogják letölteni büntetésüket. A még el sem kezdett eljárások esetében, illetve amelyekben a vizsgálóbíró nem hozott határozatot a vizsgálat elindításáról, a kérelmeket visszautalják az ügyészhez, akinek nem marad más lehetősége, mint elvetni a feljelentéseket, de hasonlóan járnak el azokban az esetekben is, amelyeknél már megírták a vádiratot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!