Hírek

2006.04.24. 09:10

Tárgyilagosan tudósítottak a külföldi lapok a választásról

Többnyire visszafogott, tárgyilagos beszámolókat közöltek a nagyobb európai médiumok a magyar választásokról. A legtöbb lap azt emelte ki, hogy a fiatal magyar demokráciában először döntöttek úgy a választók, hogy a kormány a helyén maradhat.

BAMA

A modernizáció és a szociáldemokrácia útját választotta a magyar nép, amikor bizalmat szavazott egy újabb Gyurcsány-kormánynak, írja közleményében az Európai Szocialista Párt dán elnöke. Poul Nyrup Rasmussennél azonban visszafogottabban tudósít a szocialisták győzelméről az európai és a tengeren túli sajtó. Többnyire az újraválasztást emelik ki, illetve felhívják a figyelmet arra, hogy az új kabinetnek rohamléptekkel kell javítania a költségvetés rossz helyzetén.

A francia AFP hírügynökség felhívta a figyelmet arra, hogy Gyurcsány Ferenc győzelmi beszédében az egykori amerikai elnök, Kennedy híres gondolatát idézte. A német sajtó tekintélyes konzervatív orgánuma, a Frankfurter Allgemeine úgy látja, Magyarországnak és szomszédainak is érdekük, hogy a majdani koalíció megfelelő többséggel bírjon a törvényhozásban. Olaszországban főként párhuzamot vonnak a két héttel korábbi olasz választásokkal. A sajtó emlékeztet, hogy míg Berlusconi Orbán sikerében bízott, a választásokon győztes Romano Prodi Gyurcsányt támogatta. Mások a Berlusconit és Gyurcsányt vagyonuk tekintetében említették külön meg.

A New York Times már szűkszavúbban ad hírt a választásokról. Kiemelik azt, hogy a koalíció nem csak megőrizte többségét, de még sikerült megerősítenie is pozícióit a parlamentben. Az angol BBC és az amerikai CNN is Gyurcsány Ferenc beszédének szentel komolyabb figyelmet. A szocialista miniszterelnök-jelölt kiemelte, hogy a győzelem nem hatalmat jelent, hanem a feladatokat a jövőre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!