Hírek

2006.10.23. 19:14

Emlékezés a kordonon belül

A Himnusz hangjaiba a kormányellenes tüntetők zsivaja keveredett, miközben katonai tiszteletadás mellett felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját hétfő délelőtt a Parlament előtt

BAMA

A Himnusz hangjaiba a kormányellenes tüntetők zsivaja keveredett, miközben katonai tiszteletadás mellett felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját hétfő délelőtt a Parlament előtt. A hangpárbajban végül a katonazenekar fúvósai kerekedtek felül, igaz, ehhez az is kellett, hogy a rohamrendőrök közben a demonstrálók kemény magját már kiszorították a környező utcákból.

Így Sólyom László államfő, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin házelnök már a néptől hermetikusan elzárva, teljes csendben helyezhette el fehér rózsáját a Kossuth téri 1956-os emlékmű talpazatához. Mivel a külföldi vendégek biztonságát veszélyeztető rendkívüli esemény nem történt, ezért a környező épületek tetején posztoló mesterlövészek szinte páholyból – igazából távcsőn keresztül – nézhették végig, amint 47 ország képviselője fejet hajt a forradalom emléke előtt.

A szabadtéri program után a kormányfő már sokkal kockázatmentesebb és füttymentesebb körülmények között, az Országház Felsőházi termében mondhatta el aktuálpolitikával átitatott ünnepi beszédét.

„1956 küzdelme a szabadságról szólt. 2006-é már a szabadság rendjéről, a demokráciáról. Nem arról, hogy legyen, vagy ne legyen demokrácia, hanem arról, hogy milyen legyen a demokrácia. És ez a legfontosabb, ami 2006-ot megkülönbözteti 1956-tól. 1956 szabadságforradalma helyére 2006 demokráciavitái léptek” – mondta Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök rövid beszédében hozzátette, a barikádoknak csak két oldala van: a szabadságé és a diktatúráé. Szerinte az új Magyarország, a harmadik köztársaság – „a haza, amelyben élünk” – azon az oldalon épült fel, ahol a lyukas zászlók lobogtak, ott ahol vértanúvá lett Nagy Imre.

Magyarország kormányfőjét Európa kormányfője, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke váltotta a szónoki pulpituson. „Az ötven évvel ezelőtti forradalom nyitotta meg az utat és alapozta meg az Európai Unió létrejöttét, mert korábban a kommunista diktatúrák megakadályozták abban Közép-Európa országait, hogy elfoglalják méltó helyüket az európai közösségben” – mondta Barroso. Az európai politikus szerint hálásnak kell lennünk 1956 örökségére, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a reformoknak folytatódniuk kell.

Míg Szili Katalin házelnöki köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a forradalom tisztító ereje visszahelyezte hazánkat Európa térképére és a világ erkölcsi térképére és erre kell büszkének lennünk.

A parlamenti események záróakkordjaként pedig elfogadták a Budapest 1956 Szabadság Nyilatkozatot, amelyet valamennyi meghívott külföldi közjogi méltóság is aláírt. „Kiáltványunk közös felelősségre és közös munkára bíztat, mert szabadnak születni ajándék, de szabadon élni és mások szabadságát tiszteletben tartani közös felelősség és kötelesség” – szerepel a dokumentumban.

Kora délután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke társaságában koszorúzott a kordonokkal körülvett Vértanúk terén, Nagy Imre mártír miniszterelnök szobránál. A megemlékezés nem sikeredett ünnepi hangulatúra – pedig Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin is részt vett rajta –, mert a Kossuth térről korábban kiszorított tüntetők a kormányfőt gyalázó jelszavakat kiabáltak be.

„Csökkenti a megemlékezés értékét, hogy egyesek szerint sokféle 1956 van. Ezzel ellentétben csak egyetlen 1956-os forradalom van” – mondta még vasárnap Sólyom László a Magyar Állami Operaházban. Az államfő hozzátette, hogy nem lehet folytonosságot látni a forradalom és a Kádár-kor, illetve a rendszerváltás előtti és utáni Magyarország között, mert azt nem viselné el a forradalom emléke. Az államfő szavaiból ugyanakkor kiderült, hogy a fiatalokban bízik, akik reménye szerint idővel talán el tudják majd érni, hogy az ország megfelelő módon ünnepeljen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!