Hírek

2006.10.25. 06:54

Év végén drágul a távhő

A legtöbb városban várhatóan karácsonyi „ajándékként” kapják majd meg a lakosok az emelt távhődíjszámlát. Az önkormányzati választások miatt sok helyen csak november közepén döntenek a drágulás mértékéről. Szűk egy hétig lehet már csak gázár-, illetve távhő támogatást igényelni.

Tóth Marcella

Sok helyen az önkormányzati választások utánra tolták a távhő díj emelésének kérdését. Így csak várhatóan novemberben döntenek a drágulásról többek között Egerben, Pécsett, Kecskeméten, Szolnokon és Tatabányán. Korábban Kóka János gazdasági miniszter úgy fogalmazott, hogy az augusztus elsejei gázáremelés nem indokol 18 százaléknál nagyobb mértékű távhődrágulást.

A szekszárdiak helyzete azonban példa arra, hogy a gyakorlat felülírhatja a miniszter szavait. A városban ugyanis már novembertől 19,82 százalékkal kell többet fizetni a távhőért. Összesen 866 lakos gáz-, illetve távhőtámogatási igényét hagyta jóvá az önkormányzat, s 37 kérelmet utasított el – tudtuk meg Vaszariné Főfai Klárától, a szociális iroda vezetőjétől.

A fővárosiak ehhez képest szerencsésnek mondhatják magukat: Budapesten ugyanis átlagosan csak 8,4 százalékkal emelkedik novembertől a lakossági távhőszolgáltatás díja. A kisebb mértékű emelkedés annak köszönhető, hogy az elmúlt években jelentős költségmegtakarítást eredményező műszaki fejlesztéseket hajtott végre a szolgáltató.

Egerben még nem döntöttek a távhődíjak emeléséről. A városban eddig 210-en igényeltek távhőtámogatást, közülük csak közül nagyon keveset utasítottak el. Ez a szám azért ilyen alacsony, mert az eddig is jogosult 6-700 embernek nem kell új kérelmet benyújtania – mondta el érdeklődésünkre Palotai Zsuzsanna, a Szociális- és Egészségügyi Iroda vezetője. Gázártámogatást eddig közel ötszázan igényeltek. A kérelmek közel 15 százalékát utasították el.

Nem döntöttek még az önkormányzatok Pécsett és Kecskeméten sem a távhődíjemelésről. A baranyai megyeszékhelyen eddig 620-an kaptak gázártámogatást. Távhőtámogatásra 286-an nagycsaládos és fogyatékost nevelő jogosult – tudtuk meg Maulné Tóth Csillától, az önkormányzat szociálpolitikai osztályvezetőjétől.

Kecskeméten 242-en kaptak eddig gázártámogatást. Távhőtámogatást pedig mintegy 250 rászorultnak ítéltek meg, de a tényleges támogatotti kör közel 1 350, ugyanis 1 100 automatikusan kapják a megemelt összeget – mondta el Mészárosné Juhász Sarolta, a szociálpolitikai csoport vezetője.

Már csak szűk egy hétig, október 31-ig igényelhetik a rászorulók az idei gázár-, illetve távhőtámogatást. A kérelmet mindkét esetben az önkormányzatok jegyzőihez kell benyújtani. Fontos szabály, hogy a támogatást ugyanazon háztartásban csak egyvalaki kaphatja, illetve vagy a gázár- vagy a távhőtámogatás igényelhető.

Gázártámogatásra a fogyatékossági támogatásban vagy magasabb összegű családi pótlékban részesülők, valamint a nagycsaládosok jogosultak. További feltétel, hogy az egy főre jutó havi jövedelem nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszeresét (jelenleg 51 600 forintot), egyszemélyes háztartásnál pedig a háromszorosát (77 400 forintot). Az éves fogyasztásnak 1 500 és 5 000 köbméter között kell lennie. Az átlagos támogatás összege 1500 és 3000 köbméter fogyasztás között havi 833 forint, 3000 és 5000 köbméter között pedig 3 833 forint. A támogatás attól a hónaptól jár, amelyben az igénylést leadták.

A távhőtámogatásra ugyanez a kör jogosult, kiegészülve a nyugdíjasokkal. A juttatás összege október elsejétől havi 2 500 forintra emelkedett. Ezt is legkésőbb október 31-ig lehet igényelni. A már támogatottak automatikusan az emelt összeget kapják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!