Hírek

2006.10.24. 15:58

Gergényi: bátrak és kemények voltak a rendőrök

A rendőrök az október 23-i fellépéseik során nem agresszívek, hanem bátrak és kemények voltak, valamint törvényesen jártak el - jelentette ki a budapesti rendőrfőkapitány kedden Budapesten.

BAMA

Kedd délig 131 személyt állítottak elő jogellenes cselekmények miatt - tette hozzá Gergényi Péter hangsúlyozva azt, hogy ez a szám folyamatosan változik. Szólt arról is, hogy mintegy 10 rendőr sérült meg, de még ez sem végleges adat. Emlékeztetett, hogy az október 23-i rendőri fellépések a Kossuth tér kiürítésével kezdődtek, amikor a tüntetők nem tartották be a korábbi megállapodásban foglaltakat, miszerint alávetik magukat a tűzszerészeti vizsgálatnak. Hangsúlyozta: kényszerítő eszközök nélkül, felszólítást követően ürítették ki a teret, ahol "közbiztonságra veszélyes eszközök garmadát" találták, például gyújtóbombát, késeket, baltát, kalapácsot.

Hétfő délután spontán, engedély nélkül, több helyen tömegek gyűltek össze, amelyekben többen agresszíven viselkedtek - mondta a főkapitány, külön kiemelve, hogy az Alkotmány utcánál megtámadták a rendőröket és a sorozatos rendőri intézkedések ezután következtek. Az Alkotmány utcánál jogellenes magatartást tanúsító csoport kétfelé vált, az egyik a Nyugati tér, a másik az Andrássy út felé indult.

A Nyugati térnél hamar feloszlatták a tömeget, az Andrássy út felé igyekvőket pedig kísérték - tette hozzá Gergényi Péter hangsúlyozva azt, hogy nem terelték őket. A Deák térnél a rendőrsorfalat megállították, hogy a jogellenes magatartást tanúsítók csoportja ne érjen össze a tudomásul vett rendezvényen résztvevőkkel. A rendbontók mégis megpróbáltak "odasimulni" a békésen demonstrálókhoz - utalva a Fidesz Astoriánál tartott nagygyűlésre -, amit a rendőrség a főkapitány indoklása szerint azért nem akadályozhatott meg, mert akkor alapjogaikban korlátozták volna őket. Hozzátette: a további rendőri intézkedések csak a tudomásul vett rendezvény végeztével, a jogkövető állampolgárok távozásával folytatódtak.

"A tömeg erőszakos szétoszlatásának megkezdését rendőri felhívás és figyelmeztetés előzi meg. Mindenkitől elvárható, hogy ha céljai mások, akkor a rendőri felhívásra az erőszakosan fellépő tömeget elhagyja" - idézte a főkapitány az 1994. évi rendőri törvény egyik passzusának miniszteri indokolását. A jogszabály kimondja azt is: a rendőrségtől nem várható el, hogy oszlatás előtt a tömegben egyenként vizsgálja a résztvevők felelősségét. "Aki a felszólítás ellenére a tömeget nem hagyja el, vállalnia kell a rendőri fellépés következményeit" - idézte Gergényi.

A főkapitány hangsúlyozta: a rendőröket a jogszabálysértők megtámadták, ez a "világon mindenhol rendőri intézkedéseket vonna maga után". Szólt arról is, hogy ő volt az, aki engedélyezte valamennyi kényszerítő eszköz alkalmazását a lőfegyver kivételével.
(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!