Hírek

2006.10.11. 17:42

Jelentősen drágult az élet

Az áfakulcs emelése és a gáz drágulása miatt igencsak felpörgött a szeptemberi infláció. Az élelmiszerek között nem ritka a 10-20 százalékos drágulás az egy évvel ezelőtti árakhoz képest.

Tóth Marcella

A fogyasztói árak szeptemberben 2,5 százalékkal nőttek augusztushoz képest, és 5,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A mostani jelentés az első, amelyet a tizenöt százalékos áfakulcs húszra emelése óta kiadott a KSH. A tényleges infláció minden várakozást túlszárnyalt: a londoni elemzők múlt év szeptemberéhez viszonyítva átlagosan mindössze 4,85, a hazai szakértők pedig 5,2 százalékos áremelkedést vártak.

Beteljesedett, amitől egy hónappal korábban tartani lehetett: augusztusban még alig lehetett érezni az energia-áremelés hatását, szeptemberben viszont vége lett a „gyöngy életnek”. A háztartási energia ára több mint tizenhat százalékkal emelkedett. Azon belül a vezetékes gázért közel harminc, az elektromos energiáért pedig tizenöt százalékkal kellett többet fizetni.

Az élelmiszerek egy hónap alatt összességében 3,2 százalékkal drágultak. Egyes élelmiszerek árai azonban ennél nagyobb mértékben emelkedtek. Az alapvető élelmiszerek többsége az átlagosnál nagyobb mértékben drágult. A sertéshúsért 10,8, a zsírért 10, a tejért 7,3, a lisztért pedig 6,8 százalékkal kellett többet fizetni, mint a megelőző hónapban. A baromfihús 6,4, a cukor 6,2, a kenyér 5,8 százalékkal került többe a boltokban. Az idényáras élelmiszerek ára ellenben 9,4 százalékkal csökkent.

Bosszankodhattak a „divatőrültek” is: a ruházkodási cikkek a szezonváltás miatt 2,8 százalékkal lettek drágábbak.  Az autósok viszont örülhettek, hiszen az üzemanyag ára – szinte egyedülálló módon – közel hat százalékkal csökkent.

Tavaly szeptemberhez képest még drasztikusabb az áremelkedés. Az élelmiszerek árai az 5,9 százalékos átlagos drágulás kétszeresével, 11,6 százalékkal emelkedtek. A sertéshús 25,9, a cukor 24,9, a tojás 15, a tej 13,3, a kenyér 13 százalékkal drágult egy év alatt. Az idényáras élelmiszerek árai átlagosan 28,2, a péksüteményeké 14,1 százalékkal nőttek. A háztartási energia éves viszonylatban is az átlagot meghaladó mértékben, 16,6 százalékkal drágult. Ezen belül a vezetékes gáz ára 29,7, a palackos gázé 19,8 százalékkal nőtt.

Az élelmiszerek ára már közel egy éve emelkedik, várhatóan ez a tendencia folytatódik az év végéig. Jövőre tovább drágulnak élelmiszerek, de a mostaninál kisebb mértékben – mondta el érdeklődésünkre Palócz Éva, a Kopint-Datorg vezérigazgató-helyettese. A gazdaságkutató az idei évre átlagosan 5,8-6 százalékos inflációt jósol. A Magyar Nemzeti Bank ennél pesszimistább, mivel 7 százalékos éves áremelkedést sem tart elképzelhetetlennek.

A meglepetésszerűen magas inflációs adat elsősorban annak az eredménye, hogy az áfa kulcsának emelése teljes mértékben beépült a fogyasztói árakba – magyarázta Barcza György, az ING elemzője. A szakértő szerint a jövő év közepéig kitarthat a drasztikus élelmiszerár-emelkedés. Nemzetközi jelenség ugyanis, hogy az élelmiszer árak másfél évig emelkednek, majd ugyanennyi ideig csökkennek. Amíg azonban a nyugat-európai országokban csak pár százalékos a kilengés, addig Magyarországon elérheti a 15 százalékot is – magyarázta a szakember.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!