Hírek

2007.03.18. 08:32

A kordonkorszak vége

Hétfőn lebontják az őszi és tavaszi magyarországi zavargások jelképét, a Kossuth téri kordont. A „Kossuth tériek” máris tüntetést jelentettek be a Parlament elé. Vajon spontán alakult így az elmúlt fél év? És kinek az érdeke, hogy így alakult?

Újvári Miklós

A rendőrség még javában oszlatott a budapesti Andrássy úton csütörtök éjjel, amikor a két nagy parlamenti párt már sietett egymásra hárítani a felelősséget a zavargásokért. A hírügynökség 21 óra 12 perckor Szijjártó Péter szavait kürtölte világgá („ami most történik, az kizárólag a kormány érdekeit szolgálja”), 21 óra 36 perckor azonban már Nyakó István MSZP-szóvivő jelentkezett szólásra („Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a felelős az esti budapesti eseményekért”). E forgatókönyv szerint zajlik azóta is a politikai vita arról, hogyan juthatott Magyarország ebbe az állapotba.
A valóság az, hogy egyik politikai pártnak sincs különösebb kárára a zavargások ténye. A Fidesz és az MSZP is igyekszik különféle összeesküvés-elméletekkel a másiknak kárt okozni.

Az első budapesti erőszakos megmozdulások után úgy tűnt, az MSZP húzhat hasznot a történtekből, hiszen a kormányellenes tüntetők ugyanazt követelték, mint a Fidesz, ráadásul ugyanott, a Kossuth téren: a kormány azonnali távozását. Az MSZP számára kézenfekvő volt már szeptembertől összemosni a szélsőségeseket a Fidesszel. Erre kiváló alkalmat adott Wittner Mária és Schmitt Pál felszólalása szeptemberben a Kossuth tériek színpadán. Ott, ahol zsidó származású politikusok névsorát olvasták fel.

A Fidesz igyekezett megakadályozni, hogy tőle függetlenül bontakozzon ki jobboldali tiltakozási hullám. Emiatt létesített saját színpadot a Kossuth téren, és emiatt választotta az október 23-i megemlékezés helyszínéül a Rákóczi utat, a szeptemberi zavargások egyik korábbi helyszínét. Orbán Viktor szorult helyzetbe került, mert nem határolódhatott el a szélsőjobbtól anélkül, hogy azok esetleg ellene is fordulnak. Másfelől szalonképesnek kellett maradnia. Végül a rendőrség sietett a segítségére: a televízió előtt még puhánynak bizonyult rendfenntartók október 23-i túlkapásai egyszeriben a Fideszt hozták nyerő kommunikációs helyzetbe. Gyur-csány után egy újabb közös ellenség egyesíthette az „új többséget”, a rendőrség.

Nem telt el úgy nap a télen, hogy a Fidesz ne emlékeztetett volna a rendőri brutalitásra, és kiválóan aknázta ki azt a lehetőséget, hogy a rendőrség és a kormány nem volt hajlandó lemondani a közvélemény által elítélt gumilövedékek használatáról. Emellett sikerrel mutatott rá, hogy a Kossuth téri kordonnak nincs törvényi alapja, és rossz jelkép egy demokráciában.

Az MSZP egy kezdetben nem túl erősnek tűnő témával próbálkozott újra, az árpádsávos zászlók ügyével. Végül azonban az offenzíva nyilatkozatot kényszerített ki Orbán Viktortól, aki sem elhatárolódni, sem azonosulni nem akarhatott, ha taktikáját követi. Végül hibára kényszerült: egy puha igent mondott a nyilas korszakot idéző, és addig csak bőrfejűek, újnyilasok által szentesített jelképre. Híveinek egy része pedig láthatólag nem értette meg a burkolt célzásokat: ott lobogtak a zászlók Orbán Viktor beszéde alatt és a zavarók kezében is.

A mostani március 15-ének a Fidesz szempontjából talán ez az egyetlen szépséghibája: nagygyűlésére a félelem légköre ellenére 200 ezren mentek el, és az minden atrocitás nélkül lezajlott. Gyurcsány Ferenc viszont defenzívában van: nem mondott nyilvános beszédet (bár a Múzeumkertben a Batthyány Lajost alakító színész szónoklata akár a miniszterelnök gondolatmenete is lehetett volna). Esti beszéde a Művészetek Palotájában hatásosnak bizonyult, a vastaps értékét azonban rontja a nyilvánvalóan lojális, válogatott közönség.

A csütörtök esti zavargások a Fidesz számára előnyökkel járnak: tovább fokozzák a pszichés nyomást a kormányra, amelynek soraiban – a Fidesz reményei szerint – talán érik a gondolat, hogy ilyen légkörben nem lehet kormányozni, változásra van tehát szükség. Más magyarázat aligha akad Orbán Viktor szűnni nem akaró offenzívájára. Az MSZP szintén előnyöket könyvelhet el: ha nem is az a felkelés következett be, amelyet Szilvássy György jósolt, de volt valami, ami igazolhatta a készültséget. Másfelől a kormányoldal joggal számíthat a nyugalmat  mindennél előrébb helyező rétegekre, amelyeket talán sikerül meggyőzniük: a Fidesz egy követ fúj a randalírozókkal.

Az SZDSZ elnökválasztási kampányában is jól jött a zavargás. Kóka János és Fodor Gábor egymás szavába vágva igyekezett Orbán Viktorra hárítani a felelősséget. Az MDF pedig megpróbált kívül maradni a csetepatén. Egy nappal korábban rendezte ünnepségét, a történtek után pedig sietett mindkét nagy pártot felelőssé tenni a történtekért.


Helyszíni jelentés a könnygázfelhőből

Fémesen kopogtak a lámpavasakon a csúzliból kilőtt anyacsavarok „Menjen három métert hátrább, mert ha nem, magához érek, és azt már tekinthetjük hivatalos személy elleni erőszaknak” – így tessékel hátra bennünket egy akciótól egy páncélos rendőr március 15-én este a Deák téren, megunva, hogy a törvényre hivatkozva a helyszínen maradnánk. A rendőrök láthatóan idegesek: bár a tömeg nagyját szétzavarták az Erzsébet téren, a szélsőségesek a környező kis utcákból csúzlival csapágygolyókat, anyacsavarokat lődöznek. Néhány perccel korábban még a fémdarabok lámpavason pendülését lehetett hallani.

Andrássy út, később. Néhány álarcos rendbontó az újságírókra és fotósokra támad. Az egyik földre vitt fotós objektíve elgurul, a férfit fektében rugdossák tovább, szeme mellett a bőre is felreped. A rendőrök az oszlásra szóló hosszas felhívás után – amelyből azt is megtudtuk: ők is ünnepelnének aznap, ha hagynák – fél óra alatt a Hősök teréig zavarják a pár száz fős kemény magból és a hozzájuk csapódó, mintegy ezer főből álló tömeget. A randalírozók végül eltűnnek a Városligetben.

A kollégák közt terjed a hír: az Oktogontól közben több- ezres tömeg akarja hátba-támadni az Andrássy úti rendőrséget. A rendvédelmi erők azonban megállítják őket. Némi vízágyúzás és könnygáz mellett részben a Nyugati, részben a Deák tér felé szorítják a tömeget. Időközben az Operaház előtti gócpontban két barikádot is emelnek kukákból, a balettintézet lebontott állványzatából, telefonfülkékből. Az utcát az égő szemét és a gerendák szaga tölti be, legalábbis addig, amíg a rendőrség el nem kezdi az oszlatást: a Deák tér felé hátráló tömeget beteríti a könnygáz, a gránátok fényes ívet húznak az emberek feje felett a sötétben.

A harc végül a Deák téren ér véget valamivel tíz óra után. Néhány órás kergetőzést követően hazaindulnánk, de az Astoria felé nem mehetünk. „Nem szól vissza” – ordít és fenyegetőzik egy rohamosztagos. Nem szólunk, azt azonban látjuk: az azonosítók ezúttal nem estek le róluk. Ezt is megtanulták október 23. után: jól odavarrták őket, nyilván.

a Kossuth téri kordont. A „Kossuth tériek” máris tüntetést jelentettek be a Parlament elé. Vajon spontán alakult így az elmúlt fél év? És kinek az érdeke, hogy így alakult? Újvári Miklós -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!