Hírek

2007.03.18. 11:03

A sorban állás a vesztesek sportja?

Egy pénzügyi cég felmérése szerint életünk során 273 teljes napot töltünk sorban állással. A szociológus szerint nálunk nem alakult ki az ügyintézési kultúra, szabályosan irtózunk a hivataloktól. Emiatt a többség a bürokráciát hibáztatja, de olyan is van, aki üzletet lát a jelenségben.

Dián Tamás

Fél óra. Ha belegondolunk, egy átlagos hétköznapon ennyi idő biztos eltelik várakozással. Sorban állunk a postán, a bankban, a hivatalban, a szervizben, az ügyfélszolgálatokon, a különböző üzletekben, s még hosszan lehetne sorolni a helyszíneket, ahol ez a harminc perc naponta összeadódik. Ez persze első hallásra nem tűnik soknak, de ha ehhez azt is hozzávesszük, hogy ez az idő töményen át van itatva stresszel és agresszióval, akkor bizony kijelenthető: a magyar átlagpolgár számára ezek a nap legrázósabb percei. Mert nálunk a várakozás egyet jelent a felfokozott idegállapottal.

Bezzeg a boldog britek lelkesen állnak sorba a jegypénztár előtt és buszmegállóban egyaránt, ám ők már kiskoruktól fogva így vannak szocializálva. Udvariasak, előzékenyek, mosolygósak, s ahogy mi nem értjük az ő türelmes hozzáállásukat, úgy valószínűleg ők is meghökkennének, ha valaki a nálunk oly ismerős tolakodós, könyöklős mentalitással próbálna előrébb jutni.

Chikán Attila professzor, egykori gazdasági miniszter:

Szerencsére nekem nincsenek mindennapos sorbanállást igénylő ügyeim, de ha mégis ilyesmi adódna, általában igyekszem megoldani, hogy valamelyik családtagom intézze el ezeket helyettem. Olykor mégis előfordul, hogy várakoznom kell, s ilyenkor mindig eszembe jut, hogy milyen sokba is kerül nekem ez az elfecsérelt idő.

Jakupcsek Gabriella műsorvezető:

„Ha egy csekket kell feladnom, én már rosszul vagyok. Sokszor a postaládát sem ürítem ki, mert tudom, hogy ami kijön belőle, azzal csak a gond van. A hivatalos ügyeket ezért általában a férjem, a mamám és a gyermekeim intézik. Én csak akkor avatkozom ebbe bele, ha valamit alá kell írni, vagy ha az ügy már az abszurditás határát súrolja.”

Bochkor Gábor műsorvezető:

„Utoljára akkor intéztem hivatalos ügyet, amikor a személyi igzolványomat, meg a jogosítványomat kiállították. Nem szeretek sorban állni, ebben szerintem hasonlítok a honfitársaimra: amikor egy szállodában svédasztalt látok, mindig meg tudom mondani, kik a magyarok. A német akkor is végigállja a sort, ha csak az asztal végéről akar venni valamit, a magyar viszont odaballag és kiszolgálja magát.”Tibori Tímea szociológus szerint a hiba a mi „készülékünkben” van, mivel Magyarországon egyszerűen nem alakult még ki az ügyintézés kultúrája. „A mi társadalmunk hosszú évtizedek óta a kiskapuk segítségével működik, méghozzá azért, mert nem bízunk a hivatalos út járhatóságában – jelentette ki. – Aki Angliában beáll egy sorba, biztos lehet abban, hogy előbb-utóbb elintéződik az ügye, eléri a célját. Nálunk ez korántsem így van, itt a sorbanállás általában a vesztesek időtöltése. Hiába jutunk el ugyanis az ügyintézőhöz, könnyen kiderülhet, hogy még két igazolás hiányzik, egy új űrlapot ki kell töltenünk, és egyébként is hol az okmánybélyeg? Ilyen körülmények között az lenne a csoda, ha az emberek nem lennének frusztráltak. Meg tudom érteni azokat, akiken már a sorszámokat osztó automaták láttán erőt vesz a hivatalfóbia.”

Annak tehát, aki gyorsan és gördülékenyen igyekszik elintézni valamit, kapcsolatokra van szüksége. Vagy éppen befolyásra. Vannak például, akik a beosztásukat felhasználva igyekeznek szabadulni az ügyintézéssel járó kötelező nyűgtől. Gyakori jelenség, hogy egy felső- vagy középvezető a privát ügyeit is a titkárnővel intézteti. Icuka úgyis megy a bankba, igazán bedobhatja a főnök átutalási megbízásait is, a posta, ahol a csekkeket lehet befizetni, pont átellenben van, visszafelé pedig elhozhatja az öltönyét, hisz útba esik a tisztító.

A probléma ezzel csak az, hogy nem igazán etikus a vállalat pénzén ügyeket intézni, de az érintettek ezzel nemigen törődnek. Szerintük a cél szentesíti az eszközt, hisz az ő idejük sokkal drágább annál, semhogy sorban állásra pocsékolják.

Egyébként bármily furcsán hangzik, vannak, akik már ebben is üzletet látnak. Nyugaton valóságos szolgáltatási ágazat a bérügyintézés, s az utóbbi években nálunk is kezdenek feltünedezni a különböző, hivatalos sorban állók. Kezdetben sokan idegenkedtek ettől, hisz a napi két liter borért „sort fogó” hajléktalanok utódját látták bennük, ám idővel egyre többen rájöttek, hogy ez is egyfajta szakma. Salgó Adrienne, az egyik elintéző vállalkozás alapítója elmondta: ma már komplett csomagáraik vannak.

Az egyik leggyakoribb kérés a lakások adás-vételénél esedékes közművek átíratása, a különböző igazolások beszerzése, illetve az újszülöttek érkezése utáni papírok kijárása és az igénylések benyújtása. „Ha egy csecsemő megszületik, négy különböző hivatalba kell elzarándokolni – jelentette ki. – Mi fix árért mindent egy nap alatt elintézünk. A legtöbb sorban állásunk ilyen. Órabért csak akkor számolunk, ha nem lehet előre látni, hogy az adott feladat mennyi időt vesz majd igénybe. Ilyen például egy elromlott készülék szervizbe vitele és megjavíttatása.” Az elintéző vállalkozás vezetője állítja: nincs semmilyen összefonódásuk a hivatalokkal, gyorsaságuk a rutinnak köszönhető. „Nálunk nincs üresjárat, tudjuk, hogy melyik földhivatalban lehet a leggyorsabban tulajdoni laphoz jutni, tisztában vagyunk a különböző irodák igényeivel, s álmunkból felébredve is megmondjuk, hol milyen űrlapot kérnek.”

Elintéző vállalkozások egyelőre még csak a fővárosban működnek, de a piac így is elég nagy ahhoz, hogy ne kelljen konkurenciaharcot vívniuk. Állítólag már olyan cég is van, ahol azon gondolkodnak: bérletet bocsátanak ki, s az ügyfél ezzel már előre meghatározott óraszámú sorban állást vásárolhat náluk.

Szerencsére nekem nincsenek mindennapos sorbanállást igénylő ügyeim, de ha mégis ilyesmi adódna, általában igyekszem megoldani, hogy valamelyik családtagom intézze el ezeket helyettem. Olykor mégis előfordul, hogy várakoznom kell, s ilyenkor mindig eszembe jut, hogy milyen sokba is kerül nekem ez az elfecsérelt idő.

Jakupcsek Gabriella műsorvezető:

„Ha egy csekket kell feladnom, én már rosszul vagyok. Sokszor a postaládát sem ürítem ki, mert tudom, hogy ami kijön belőle, azzal csak a gond van. A hivatalos ügyeket ezért általában a férjem, a mamám és a gyermekeim intézik. Én csak akkor avatkozom ebbe bele, ha valamit alá kell írni, vagy ha az ügy már az abszurditás határát súrolja.”

Bochkor Gábor műsorvezető:

„Utoljára akkor intéztem hivatalos ügyet, amikor a személyi igzolványomat, meg a jogosítványomat kiállították. Nem szeretek sorban állni, ebben szerintem hasonlítok a honfitársaimra: amikor egy szállodában svédasztalt látok, mindig meg tudom mondani, kik a magyarok. A német akkor is végigállja a sort, ha csak az asztal végéről akar venni valamit, a magyar viszont odaballag és kiszolgálja magát.” -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!