2007.03.06. 18:40
Gyermekpornográfia: tovább tart a vita
Vita nélkül támogatta a kormány a büntető törvénykönyv módosító javaslatát – ez derül ki Szilvásy György kancelláriaminiszter Pelczné Gáll Ildikónak, a Fidesz alelnökének küldött leveléből. A Fidesz szerint azonban ennél több is: az ellenzéki párt úgy látja, ezzel a kormány beismerte, hogy továbbra is kitart a gyermekpornográfia legalizálása mellett.
Az ellenzéki politikus több ízben kért tájékoztatást arról, hogyan szavaztak a kabinet december 20-i ülésén az egyes kormánytagok a Btk. tervezett módosításáról. E szerint nem számítana bűncselekménynek, amikor valaki egy 14 és 18 év közötti fiatalról annak beleegyezésével készítene házi használatra pornográf felvételt.
Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője ugyanakkor azt közölte: a törvényjavaslat szigorítást és nagyobb védelmet jelent. A politikus elmondta: az illetékes parlamenti bizottság nap folyamán tartott ülésén a kormány azokat a módosító indítványokat támogatta, amelyek alapján továbbra is büntetendő marad, ha valaki 14 és 18 év közötti személyről, akár az ő beleegyezésével és kizárólag saját célú felhasználásra, készít vagy tart valaki pornográf felvételt. Hozzátette: az MSZP szándéka szerint önmagában a gyermekpornográfiára való felhívás is bűncselekménynek minősülne.