Hírek

2007.03.16. 10:19

Újra jön az elvárt adó

Júliustól újra bevezetné a kormány az elvárt adót, azzal a módosítással, hogy a vállalkozások bebizonyíthatnák, hogy valóban veszteségesek. Ekkor pedig mentesülnének a teher alól.

BAMA

„A kormány úgy döntött, hogy az ellenbizonyítás lehetőségének megteremtésével biztosítja az elvárt adó alkotmányosságát” – jelentette be a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Veres János pénzügyminiszter.

A július elsejétől bevezetendő régi- új elvárt adó alapja és mértéke ugyanaz marad, és az érintettek köre sem változik. Azoknak a vállalkozásoknak kell fizetniük, amelyeknek a társaságiadóalapja nem éri el a korrigált árbevételük két százalékát. A változás annyi lesz, hogy mentesülhetnek a teher befizetése alól azok a vállalkozások, amelyek be tudják bizonyítani, hogy „jogszerűen” veszteségesek.

Amennyiben egy társaság veszteségesnek minősül, illetve adóalapja nem éri el a korrigált bevétel két százalékát, akkor az APEH számára egy külön nyomtatványon bevallás-kiegészítést kell benyújtania, amelyen bizonyítania kell veszteségességét – magyarázta Veres János. Igazolniuk kell a cégeknek, hogy elszámolt költségeik (utazások, megbízási szerződések, jelentős alvállalkozói szerződések) ténylegesen a vállalkozási tevékenység érdekébe merültek fel. Az adóhivatal a beérkezett nyomtatványok alapján kockázatelemzéssel választja ki azokat a vállalkozásokat, amelyeket célirányosan ellenőriz majd. A kormány a szűkített adózói kör ellenére továbbra is harmincmilliárd forintos bevételt vár az elvárt adóból az év második felében.

Ezzel gyakorlatilag ugyanazt a módszert választotta most a kormány, mint amelyet a múlt héten vázolt fel Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke lehetséges megoldásként. „Szinte változatlan feltételekkel be lehetne vezetni az elvárt adót, ha a veszteséges vállalkozások bizonyíthatnák, hogy nem a jövedelmüket titkolják el, hanem valóban veszteségesek” – hangoztatta Zara.

Az Alkotmánybíróság ugyanis február végén amiatt semmisítette meg az elvárt adót, mert a törvényalkotók nem tették lehetővé az ellenbizonyítást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!