Hírek

2007.08.14. 17:07

Civilek a pálya szélén

Legyünk őszinték: a Civil Sziget a legtöbb szigetlakó számára kihagyható sátorrengeteg. Pedig a helyszínt nem elsősorban az eső előli menekülésre és a másnapos szunyókálásra találták ki.

BAMA

[caption id="" align="alignleft" width="260"] Tíz forintért akár tanácsot is kaphatunk a rabbitól – fotó: Darnay Katalin
[/caption]A bejárat és a világzenei nagyszínpad közötti mozgásteret betöltve nyúlik el a Sziget sokak által leginkább került sátortábora: a Civil Sziget. Tény, a sátrakban nem mérnek sört, nem adnak saslikot sem, ám az élet bonyolultabbnak tűnő kérdésekre válaszokat, vagy éppen lelki tanácsot igen.

Idén az első lelki fröccsöt éppen saját maguknak adhatták a civil szervezetek, hiszen a hosszú évek gyakorlatától eltérően a szervezők fizetésre kötelezték őket a fesztiválon való megjelenésért. Gyorsan aláírásgyűjtést is kezdeményezett a Kurt Lewin Alapítvány, hogy aztán a Roma Sajtóközpont kisvártatva bejelentse: a tiltakozó nyilatkozatot a fesztiválon közreműködő civil szervezetek csaknem fele aláírta. Amúgy közleményükben az is szerepelt, hogy a civilek ugyanúgy hozzájárulnak a Sziget arculatához és vonzerejéhez, mint a koncertek és más események.

S valóban, a több mint 70 sátor változatos témákat kínál a környezetvédelemtől az egészségmegőrzésig, az Európai Uniótól a cserkész és roma szervezetekig. Tény, hogy az egyik leglátogatottabb helyszín évek óta a Krisna sátor, mert bár a Krisna metál hosszú évek kitartó zúzása után kezd elfáradni, azért a hagyományos ingyenes ételosztás sok jó gyomrú, ám laposabb pénztárcájú szigetelőt mentett már meg a biztos éhhaláltól. Az adventisták Lelki Betérő Sátrában tea és beszélgetés várja a jó szóra vágyókat, míg mellette a rabbi 10 forintért osztogat tanácsokat. Mi sem bírtuk megállni, hogy ne álljunk meg egy szóra nála, így egy húszasért megtudhattuk: a szigetlátogatók nyitottsága és toleranciaszintje messze átlag feletti, így évről-évre kevesebb a provokátor, mint a bibliaértelmezésre vágyó kuncsaft.

Az innen pár lépésre felvert KözösPont a keresztény történelmi egyházak sátra, ahol állandósult kerekasztal beszélgetésekbe csöppenhet a gyanútlan delikvens. Nagy meglepetésünkre ottjártunkkor egy római harcos lépett elő teljes harci díszben, de a vészjósló kardcsörtetés után szerencsére megkegyelmezett stábunknak. Így módunkban volt még látni azt, hogy az egészség ügye az idei Civil Sziget egyik meghatározó témája, az egyik sátorban például mosolygós lányok próbálták elmagyarázni borissza fiatalembereknek az egészségügyi reform soron következő lépéseit. Hogy milyen eredménnyel, azt azonban már nem vártuk meg, inkább a kézműves sátrak között evickélve próbáltunk rájönni arra, hogy vajon az Országgyűlés sátra körül miért nem tolong a jövő nemzedéke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!