Hírek

2007.08.08. 13:49

„H” betűs politikusok

Irígylem a Magyar Demokrata Fórum kitartását. Hiszen alig fúl tökéletes érdektelenségbe az egyik ötletük, máris egy újabbal állnak elő. A párt most megint a KRESZ fontján lendült támadásba. Célkeresztben a „mazsolák”.

Stanga István

Nyár ide, hőség oda, a Magyar Demokrata Fórum „agytrösztje” nem lankad. Alig fúl tökéletes érdektelenségbe az egyik ötletük, máris előállnak egy újabbal, akárcsak a cirkuszbeli zenebohóc, aki minden elvett hangszere után boldogan ordít fel: van másik. Most éppen a KRESZ frontján lendült támadásba a párt, hogy ezzel helyezze új alapokra a magyar közlekedést, s vessen véget mindannak a töketlenkedésnek, amelyet az e területen dolgozó szakemberek eddig produkáltak.

Vélhetően az eltűnt ifjúság iránti nosztalgia ihlette azt a javaslatukat, miszerint a friss jogosítvánnyal rendelkezőknek egy évig kötelező lenne a tanulóvezetők emblémáját, azaz egy „T” betűt hordaniuk az autójukon. Mindezzel azt szeretnék elérni – fogalmazták meg az MDF politikusai –, hogy csökkenjen a „mazsolák” baleseteinek a száma. Mindez igen szép gondolat, még csak ártani sem árt, de hogy mit old meg, azt nem tudom. Nagyon valószínűsíthető ugyanis, hogy a balesetek zöméért nem az „újoncok” a felelősek (mert bár rutintalanabbak, ennek okán óvatosabbak is), miként az is, hogy az arányokat tekintve nem többen lesznek közülük részesei valamilyen közúti tragédiának, mint a már régebben vezetők. Ha meg így van, akkor mi értelme az egésznek? (Túl azon, hogy a párt ideig-óráig megint szerepel a médiában.)

Hogy mennyire „fontos” ügyről is van szó, azt jól jelzi a Fórum másik elmeszüleményének esete (szüntessük meg a jobbkéz-szabályt, helyette minden kereszteződést lássunk el táblákkal). Hiszen, amikor a „T” betűs tervet beharangozó sajtótájékoztató kapcsán a távirati iroda munkatársa arról kérdezte Herényi Károlyt, történt-e valamiféle előrelépés a jobbkéz-szabályos dologban, a frakcióvezető úgy fogalmazott, a „társadalmi vitája zajlik”. És azt is mondta, hogy – bár nem tudja, hány észrevétel érkezett pártjához ezzel összefüggésben – nagy érdeklődés kíséri a témát.

No, már most, aki nem „T” betűs újságolvasó és -író, az az ilyen, közhelyszótárba való, válasz hallatán rögtön tisztában van azzal, hogy Herényi Károlynak egyfelől fogalma sincs önnön javaslatuk sorsáról, másfelől meg, hogy tényleg piszok sok észrevétel érkezhetett hozzájuk, ha a frakcióvezető képtelen bármilyen számot is említeni. Megjegyzem, ha valóban lennének ilyenek, a párt már réges-régen sajtótájékoztatón lobogtatta volna a papírokat (de legalábbis a mostanin előrukkolt volna a sikerrel). És akkor még egy szót sem szóltam a most „zajló társadalmi vitáról”. Én ugyan ebből semmit sem tapasztalok (írja meg kommentben, aki igen), dehát az is lehet, hogy nem vagyok a társadalom része. Vagy ha mégis, akkor meg azért nem tudok semmiről, mert a vitát valamely földalatti mozgalom koordinálja.

Különben meg, ha az MDF ennyire fogékony az érdekes javaslatokra, nekem is lenne egy (nem is sokkal rosszabb). Mi lenne mondjuk, ha azokra a közpénzből fizetett politikusokra, akik idióta ötletekkel állnak elő, egy évig kiragasztanánk egy „H” betűt? Hadd lássa mindenki, hogy mekkora... magyarok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!